DR. IVÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. IVÁN LÁSZLÓ
DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársak! Azt hiszem, hogy nagyon fontos kérdés, hogy azok a statisztikai módszerek, amelyekkel vizsgáljuk a hátralévő, előttünk lévő éveket, és vizsgáljuk az átlagéletkort a születéskor vagy 60 éves kortól vagy a nyugdíjkorhatár után, ezek nagyon be tudnak bennünket csapni. Régóta tudjuk azt, hogy Magyarországnak sajnálatos módon a férfiak és nők közötti születéskor várható élettartama olyan, hogy rendkívül korán halnak meg, és amit megélnek is, azon belül az Európai Unióhoz viszonyítottan például legalább 6-8 évvel kevesebb, úgynevezett kielégítően fenntartható, önmagát ellátni képes állapotot jelent. Ez már eleve egy deficit.
(20.50)
A másik pedig az, hogy az úgynevezett 60 éves korban várható élettartamhoz kevesen jutnak már el. Amik addig történnek, azok fogják befolyásolni azt, hogy egyáltalán nyugdíjba hogy megy, és az idősödése révén hogy csonkul meg az életútja. Ezért azt hiszem, hogy ezek az érvek, amelyeket a statisztika mereven alkalmazása jelent, mégpedig a 60 éves korban várható, hátralévő életévek száma - a 21 év a nőknél és a férfiaknál pedig lényegesen kevesebb -, ez nem ad nekünk támaszt arra, hogy milyen legyen a mi nyugdíjszabályozásunk, és főleg nem szabad abba a hiú reménybe esnünk, hogy ezzel meg is oldjuk ezt a kérdést. Nem is nagyon fogadjuk el ezt igazából a gerontológia, geriátria területén sem, de a szociálgerontológia területén sem.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem