DR. VOJNIK MÁRIA

Teljes szövegű keresés

DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak egy kis pontosítást szeretnék tenni. A mai napon a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló ’97. évi törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító indítványainak bizottsági vitájában Varga Ágnes főosztályvezető-helyettes asszony vett részt a Szociális és Munkaügyi Minisztérium képviseletében és a Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság főigazgató-helyettese.
Bernáth képviselő asszony azonban pontosan interpretálta az én hozzászólásomat, igen, a rá irányadó nyugdíjkorhatárt a jogosultak 6 százaléka éri el, amikor nyugdíjba megy, és a többiek pedig hamarabb mennek el nyugdíjba. Valóban ez egy igazi problémája a társadalombiztosítási nyugdíjrendszereknek, és többek között ez is oka annak, hogy egyszerre kell a jogszabályokat a kihívásoknak megfelelően módosítani, és intézkedéseket tenni arra, hogy a nyugdíjkorhatár eléréséig módja és lehetősége legyen mindenkinek foglalkozását addig folytatni, ameddig a nyugdíjkorhatárt eléri, vagy ha erre lehetősége van, akkor természetesen tovább is.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
(20.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem