ELNÖK (dr. Áder János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Áder János)
ELNÖK (dr. Áder János): Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott javaslatokról határozunk, a külön szavazásra kért indítványok kivételével. Ezek elfogadása kizárja az ajánlás 17. pontjában szereplő indítványt. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 334 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a külön szavazásra kért indítványokról és azok alternatíváiról határozunk.
A kiegészítő ajánlás 1. pontjában a környezetvédelmi bizottság a törvényjavaslatot új rendelkezéssel egészíti ki, amelyben a törvény 1. § (1) bekezdésének módosítását javasolja. Ebben meghatározza a vízvédelem állami feladatait.
A javaslat összefügg a kiegészítő ajánlás 2. pontjával, így ezekről együtt döntünk. Az előterjesztő támogatja, de a Fidesz kérésére külön döntünk róla. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 334 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
A kiegészítő ajánlás 3. pontjában Font Sándor és Ángyán József az 1. §-ban a törvény 2. § (2) bekezdésének a), b) és c) pontjai helyébe új alapelvek felsorolását kezdeményezik. Ezzel összefüggésben módosítják a kiegészítő ajánlás 5. pontjában a törvény 2. § (3) bekezdésében az alapelveknek megfelelő tevékenységeket is. A javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 2., valamint a kiegészítő ajánlás 6. pontjában szereplő indítványokat.
Most a kiegészítő ajánlás 3. és 5. pontjáról döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 149 igen szavazattal, 187 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Most az ajánlás 2. pontját teszem fel szavazásra Farkas Imre javaslata alapján. Az előterjesztő és a bizottságok támogatják, de a Fidesz kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 187 igen szavazattal, 148 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a kiegészítő ajánlás 6. pontjáról szavazunk Velkey Gábor javaslata szerint. A környezetvédelmi bizottság kivételével a bizottságok támogatják. Az előterjesztő támogatja, de a Fidesz kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 344 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
Most azokról az indítványokról szavazunk, amelyekről a Házszabály értelmében még dönteni lehet.
Az ajánlás 1. pontjában Katona Kálmán az 1. §-ban a törvény 2. § (2) bekezdése felvezető szövegének és a (3) bekezdés c) pontjának módosítását kezdeményezi, amelyben ütemezési tervet terjeszt elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 148 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 4. pontjában Herbály Imre és Godó Lajos az 1. §-ban a törvény 2. § (2) bekezdését új ponttal egészítik ki. Ebben az épülő létesítmények céljait határozzák meg. A költségvetési és a mezőgazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen szavazattal, 230 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
(17.50)
Az ajánlás 3. pontjában Katona Kálmán a 2. §-ban a törvény 3. §-ának kiegészítését javasolja, a pénzügyi feltételekre és támogatásokra való utalással. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 152 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 8. pontjában Font Sándor és Ángyán József a 2. §-ban a törvény 3. §-át új bekezdéssel egészítik ki. Ebben kormány számára feladatot terjesztenek elő a pénzügyi források elkülönítésére vonatkozóan. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 144 igen szavazattal, 200 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 9. pontjában Ángyán József a 3. §-ban a törvény 3/A. § módosítását javasolja. Ebben az önkormányzati településrendezési eszközök figyelembevételéhez szükséges alapokat terjeszt elő. A mezőgazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 142 igen szavazattal, 200 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 10. pontjában Ángyán József a 4. §-ban a törvény 5. § (2) bekezdésének módosítását javasolja a hatósági eljárás lefolytatásának alapelveivel. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal, 202 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 7. pontjában Farkas Imre a 4. §-ban a törvény 5. § (2) bekezdésének módosításával a jogerős határozat megküldési kötelezettségét terjeszti elő. Az önkormányzati bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 5 igen szavazattal, 337 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 11. pontjában Nagy Andor és mások az 5. §-ban a törvény 8. § (1) bekezdésének módosításával azt javasolják, hogy a termesztett növényben okozott gazdasági kárért is járjon alkalmankénti térítés. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal, 198 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 12. pontjában Ángyán József az 5. §-ban a törvény 8. § (1) bekezdésének kiegészítését javasolja. Ebben földhasználati terv kidolgozására vonatkozó szabályt terjeszt elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal, 200 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 10. és az azzal összefüggő 13. pontjaiban Járvás István az 5. és a 6. §-okban “egyszeri” helyett “alkalmi” térítést javasol az értékcsökkenés miatt. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal, 201 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 13. pontjában Ángyán József a 6. §-ban a törvény 9. § (5) és (6) bekezdését egészíti ki, és elhagyja a (9) bekezdést. Ezekben a terv véglegesítésének feltételét és a nyilvántartás új elemét terjeszti elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 142 igen szavazattal, 200 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 14. pontjában Ángyán József a 8. §-ban a törvény 19. § (2) bekezdését új eljárási szakaszokkal egészíti ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 150 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 16. pontjában Ángyán József a 9. § (2) bekezdése b) pontjában a vízgazdálkodási törvény 33/A. §-ának kiegészítését javasolja további vízügyi hatósági jogkörökkel. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 149 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 18. pontjában Katona Kálmán a 9. § (2) bekezdés b) pontjában a törvény 33/A. §-ának kiegészítésével azt javasolja, hogy a telekalakítási és építési tilalom elrendelése eljárási rendjéről a kormány gondoskodjon. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 151 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. (Senki sem jelentkezik.) Nem jelentkezett senki sem. A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem