DR. GYENESEI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. GYENESEI ISTVÁN
DR. GYENESEI ISTVÁN (független): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Az az igazság, hogy Bencsik képviselőtársamat hallgatva tulajdonképpen igazat is adtam neki, amikor arról beszélt, hogy óvatosságra intett bennünket és minden javaslattevőt, hogy ne tegyük kockára az ötpárti konszenzust olyan javaslatokkal, amelyek netalán nem kerülnek befogadásra valamennyi frakció vagy valamennyi javaslattevő részéről.
Annak ellenére egyetértettem vele, amíg azt nem mondta, hogy Avarkeszi képviselőtársam javaslatai ezt veszélyeztetik, tehát konkrétan nem hivatkozott Avarkeszi képviselőtársamra. Amit ő itt most elmondott, mintegy érvként a módosító javaslatok mellett, azt kérném, azt javasolnám, hogy ezeket azért érdemes végiggondolni és megfontolni. Elsősorban azt a logikát követve, hogy nincs indokoltsága annak, hogy a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa valami megkülönböztetett státust élvezzen az ombudsmanok, az országgyűlési biztosok körében. Márpedig az itt szóvá tett és a módosító javaslatok jelentős hányada azokat próbálja módosítani, amelyek kiemelik ebből a rendszerből és struktúrából, és egy megkülönböztetett státust és hatáskört biztosítanak a számára. Most nem beszélek még azokról az alkotmányossági aggályokról, amelyek esetenként felmerülhetnek, de mindenképpen egy megkülönböztetett státust jelent. Ezt a megkülönböztetést nem tartom magam sem indokoltnak. Ennek egyik legpregnánsabb példája az, hogy minden országgyűlési biztos saját maga jelölheti ki például… (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Bocsánat, kétperces volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem