PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Az ORTT költségvetésének kiadási és bevételi főösszegei a tavalyihoz hasonló képet mutatnak. Évek óta, de legfőképpen az üzemben tartási díjak költségvetési átvállalása óta a testület működése csak a Műsorszolgáltatási Alaptól rendkívüli finanszírozás keretében átvett összeg segítségével oldható meg, hiszen a feladataival arányban álló finanszírozás csak így biztosított.
Tisztelt Ház! Igaza van Pető Iván képviselőtársamnak, aki néhány pillanattal ezelőtt az ellenzéki képviselők felelősségéről beszélt, és arról, hogy az ellenzéki képviselőknek itt a tisztelt Ház falai között is el kell mondani az álláspontjukat és a véleményüket a költségvetéssel kapcsolatban. De, tisztelt képviselő úr, az ellenzéki képviselők ezt csak úgy tudják majd megtenni a részletes vitában, hogy a Fidesz képviselői benyújtották a Ház elé az ORTT által elküldött B költségvetési tervezetet. Ez módosító javaslat formájában olvasható a www.parlament.hu-n, ahol néhány perccel ezelőtt megjelent ez a módosítási javaslat.
Amennyiben a kormánypárti képviselők engedték volna, hogy a két költségvetési javaslat, amit az ORTT javasolt, bekerüljön a tisztelt Ház falai közé, akkor igaza volna Pető Ivánnak, hiszen lehetne vitatkozni, hogy az A vagy a B költségvetést fogadja el a tisztelt Ház.
(19.10)
Így viszont majd kiderül, hogy ez a módosítás megkapja-e az egyharmadot, avagy sem. Én remélem, hogy megkapja, és akkor a részletes vitában kifejthetik a frakciók azt az álláspontjukat, hogy a két költségvetés közül melyiket tartják jobbnak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Annak ellenére, hogy a 2007 nyarán módosult médiatörvény és digitális törvény rendelkezései alapján számos feladat került át a hírközlési hatósághoz, a testület költségvetése a tavalyival közel azonos, az eltérés a 2007. évihez képest plusz 74 millió 884 ezer forint, gyakorlatilag a testület mandátumának lejártához kapcsolódó költségtöbblet. Ennek oka, hogy a szabályozásból adódó átrendezéssel egyidejűleg számos többletfeladat is megjelent az ORTT műsorszolgáltatási igazgatóságán. A műsorelosztókat, szétosztókat érintő hiteles nyilvántartás vezetésében az NHH-hoz kerülés mellett az ORTT feladatkörében maradó, illetve a digitális törvény alapján megjelenő új típusú tevékenységek az ügyintézés minőségi, mennyiségi jegyeiben jelentettek arányeltolódást, és a költségvetés alakulását érdemben nem befolyásolják.
Az idei évben számos olyan esemény történt, amely vélhetően megváltoztatja a médiafinanszírozás jelenlegi állapotát. Az egyik ilyen az Alkotmánybíróság 46/2007. számú határozata, amely alkotmányellenesnek állapította meg az ORTT szankcióalkalmazási gyakorlatát, pontosabban az ezt megalapozó jogszabályhelyet. A másik ilyen esemény a digitális törvény megszületése. Hál' istennek, megszületett ez a törvény a tisztelt Ház falai között, hiszen ha visszaemlékezünk rá, az előző országgyűlési ciklus végén már volt egy olyan digitális törvényjavaslat, amit sajnos a tisztelt Ház nem fogadott el. Az MDF képviselőcsoportja szerette volna, ha ez a törvény hamarabb megszületik, de hál' istennek, most mégis sikerült a megszületése. Maga az a folyamat, amely remélhetőleg egy új, a kor kihívásainak megfelelő médiatörvény megszületését jelenti majd, ebben is bízunk, hogy ez minél hamarabb meg fog történni.
A 2008-as költségvetés nyilvánvalóan a hatályos jogszabályi környezet alapján került megtervezésre, azonban a jövőben bekövetkező változások, az új médiatörvény megszületése olyan helyzetet teremt majd, amelyet kezelni kell a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának véleménye szerint. Az ORTT a jelenleg hatályos jogszabályok alapján el tudja látni hatósági feladatait, a 2008-as költségvetés pedig biztosítja, hogy a médiavilág továbbra se maradjon felügyelet nélkül. A tervezett változások talán, túl azon, hogy nyilvánvalóan hatékonyabb, a kihívásoknak jobban megfelelő rendszer kiépítését célozzák, magukban hordozzák egy olyan átmenet veszélyét, hogy esetleg a média bármely szegmense felügyelet nélkül maradhat.
A következő évek feladata tehát egy minél egyszerűbb és átláthatóbb átmenet levezénylése, úgy, hogy a legfontosabb és remélhetően változatlan értékek, koncepciók védelme - úgymint a médiapluralizmus, közszolgálati értékek, gyermekvédelem, reklámkorlátok - egy percig sem marad felügyelet nélkül. Összességében tehát a 2008-as költségvetés főösszegei, a kiadások és bevételek a feladatok ellátása szempontjából kielégítőek, és ha nem is mindig hatékony, de egy meglévő és működő rendszer képét mutatják a tisztelt képviselőtársaim számára is. Az ORTT mint hatóság elsősorban jogot alkalmaz, ezért a médiarendszer anomáliái, az évenkénti átcsoportosítási kényszer, az üzemben tartási díj átvállalása óta jelentkező finanszírozási problémák, a digitális átállás kihívásainak kezelése nem orvosolható átcsoportosításokkal, nadrágszíj-gazdálkodással, hiszen ez mind jogalkotási kérdés.
A médiahatóság a jelenlegi jogszabályi keretek között működik, és alkalmazza a hatályos jogot olyan mértékben, amilyen mértékben az adott paragrafus megengedi. Ha a szabályozás nem felel meg a kor követelményeinek, nem egyértelmű, akkor az alkalmazása során hozott döntések is vitára adhatnak alapot. Ha megnézem, öt éve vagyok országgyűlési képviselő, és az ORTT beszámolói kapcsán mindig voltak ilyen viták, hol kisebbek, hol nagyobbak, hol csak ellenzéki képviselők mondtak különbözőfajta felvetéseket, hol a kormánypárti padsorokban legtöbbször Pető Iván képviselőtársam volt, aki ezeket az érveket ismertette. A 2008-as költségvetési tervezet jelenleg a hatályos jog keretei között tevékenykedő hatóság gazdálkodásának képét mutatja, ami az elmúlt 11 évben egy működő rendszert épített fel, amely azonban mára, ha nem is teljesen elavult, de nagyon sok változtatást igényel, hiszen a jelen és a jövő követelményének már nem nagyon tud megfelelni. Ezt a célt szolgálja remélhetőleg az új szabályozás, a digitális törvény és a születendő új médiatörvény, figyelemmel azonban az eddig elért eredményekre és a meglévő rendszer hatékonyan működő elemeire.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem