DR. GARAMHEGYI ÁBEL

Teljes szövegű keresés

DR. GARAMHEGYI ÁBEL
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tökéletesen egyetértek azzal, amit a képviselő úr a turizmus nemzetgazdasági jelentőségéről elmondott, azt azonban szíves figyelmébe ajánlanám - minden bizonnyal tudja is -, hogy a turisztikai célú utazások nem tartoznak a közszolgáltatások körébe, ennek megfelelően a turisztikai célú vasutak sem tartozhatnak. Az Európai Unió új közszolgáltatási rendeletének hatálya alá nem tartozó létesítményekről van szó, nem minősülnek közszolgáltatásnak. Ezért esetünkben közszolgáltatási szerződés sem köthető elsősorban turisztikai céllal, megkötésüket regionális fejlesztéspolitikai eszközökkel lehet támogatni.
A képviselő úr által feltett kérdésekben, ebben a rövid időkeretben csak nagyon felsorolásszerűen tudok válaszolni. Mint azt részint én is elmondtam, részint a miniszter úr is több alkalommal elmondta, nincs döntés. Tehát ahogyan ön említette, milyen hatástanulmányok alapján hoztunk döntést; nem hoztunk döntést. Pontosan azon hatástanulmányok és pontosan azon információk alapján kívánjuk meghozni a döntést, amelyet már korábban nyilvánosságra hoztunk, az első betűtől az utolsóig, és erre várjuk a szakmai észrevételeket, vártuk november 7-éig az önkormányzatoktól, civil szervezetektől, bárkitől, aki ebben az ügyben szeretne észrevételt tenni. Tehát széles társadalmi bázison nyugvó egyeztetés után születik majd meg a döntés.
Hasonlóan kértük az önkormányzatoktól - hasonló határidővel - a nyilatkozatokat a térségi vasúttá minősítésről. Jelenleg ezeknek a nyilatkozatoknak a feldolgozása folyik.
A felmérés időpontjára vonatkozó kérdésre annyit tudok mondani, hogy azért nem kizárólag a nyári hónapokban került erre sor, mert elsősorban közszolgáltatási szempontból vizsgáltuk ezeket a vonalakat, közszolgáltatási szempontból sokkal inkább a szeptemberi iskolába és munkába járás az, ami mérvadó. A folyamatosan zajló utasszámlálások, a folyamatosan zajló események ezt felülbírálhatják.
És természetesen az utolsó kérdésre: igen, a pályák megmaradnak, igen, a vonalak működőképességét a vasút megőrzi.
Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem