CZOMBA SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

CZOMBA SÁNDOR
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Nem én riogatok, hanem önök riogatnak. De egyébként azt kell mondjam, hogy meggyőzött. Meggyőzött arról, hogy mindaddig, amíg önök kormányoznak, addig gyakorlatilag a vidéki ember lehúzhatja a rolót. Amit ön most mondott, tudnám cáfolni pontról pontra egyébként: csak Záhonyból Vásárosnaményba 27 diák utazik mindennap a vásárosnaményi szakközépiskolába. Ha nem hiszi, jöjjön el, aztán győződjön meg róla.
Önök folyamatosan esélyegyenlőségről beszélnek, és ennek kapcsán mi történik? Az van, hogy a kistelepüléseken egy-két napig van orvos, bezárják az iskolát, megszűnik a kórház. És most a vasutat is el akarják szedni? Mi következik, tisztelt képviselőtársaim? Fölszórják sóval a vidéket? Azt szeretném kérni a szemben ülő vidéki képviselőtársaimtól, ne szavazzák meg azt, amit most a miniszter úr válaszként mondott, ne statisztáljanak ahhoz, ami itt Magyarországon a vasúttal kapcsolatban történik.
Köszönöm szépen. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van! Így van! - Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem