GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. A képviselő úr még egyszer kérdezett, én még egyszer válaszok, erről szól a történet.
Azt szeretném mondani, hogy nem igazán tudom, hogy honnan származik az az információ, hogy vezető munkatársaink elutasították a KvVM megkereséseit. Az elmúlt hétfőn keresett meg bennünket ezzel az üggyel a KvVM személyesen engem, sőt lehet, hogy vasárnap este Haraszti államtitkár úr, és a szerdai vezetőin a minisztérium úgy döntött, hogy pontosítsuk a feltételeket a KvVM-mel. Semmiféle elutasításról szó nincsen. Egy biztos, de azt a képviselő úr is tudja, csak ezt soha nem mondja el, hogy a Life Plusz nem erről szól egyébként, tehát konkrétan nem erről szól, hanem vadon élő különböző növényeknek meg egyebeknek a genetikai ügyeiről, de ez most mindegy. Ha rá lehet húzni erre a történetre, szerintünk egy kicsit problémás, de ha a KvVM úgy gondolja, akkor rá lehet húzni, mi nem fogunk ennek ellenállni. Azt meg abszolút nem értem, hogy milyen kormány közeli tőkeérdekeltségből mit néz ki. Ha megmondaná konkrétan, akkor lehet, hogy tudnám, miről van szó.
A másik: nem kell felfüggeszteni semmilyen keretmegállapodást a Tudományos Akadémiával, mert én elmondtam, hogy ez akkor véglegesedik, ha a kormányhatározat módosításra kerül, a kormányhatározat módosításához pedig kellenek a társminisztériumok is, többek között a KvVM is. Tehát ha mi megegyezünk előtte a KvVM-mel, hogy ez így lesz, akkor eleve okafogyott a dolog, tehát nincsen mit felfüggeszteni. Mi továbbra is azt gondoljuk, hogy a Tudományos Akadémiánál ez a tevékenység jó helyen van, és semmiféle kockázatát nem látjuk annak, hogy itt bármi is összekeveredjen, hiszen ezeket a tevékenységeket Magyarországon nagyon szigorú jogszabályok szabályozzák, és nem ez lenne az első, hogy, mondjuk, korábbi állami feladatot kiszervezünk más körbe, de attól annak, aki azt végzi, ugyanúgy kell eljárnia, ugyanolyan gondossággal, mintha az állam végezné.
Tehát semminek nem állunk ellen, és jó lenne - most már kezdenek megjelenni írások a másik oldalról is -, hogyha, mondjuk, a Tudományos Akadémiát nem nekem kellene megvédenem állandóan itt a parlamentben, gondolom, ez az ő dolguk alapvetően. Mi egyet tudunk: korrektül és szakszerűen fogunk eljárni ebben az ügyben.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Dr. Ángyán József: Nincs forrás hozzá! - Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem