DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! 2006 őszén és 2007. október 22-23-án szélsőséges csoportok a bejelentett demonstrációkat megzavarták, annak keretein túlterjeszkedtek, a be nem jelentett demonstráció keretében gyújtogattak, gépkocsikat borítottak fel, és törtek-zúztak Budapest utcáin, valamint erőszakos magatartást tanúsítottak a rend fenntartására kivezényelt rendőri erőkkel szemben. Október 26-án szélsőjobboldali csoportok ugyancsak be nem jelentett demonstráció útján bénították meg Budapest forgalmát, zavarták meg a közrendet. A rendzavarók közül sokat előállítottak, nekik a büntető törvénykönyv, illetve a szabálysértésről szóló törvény megfelelő rendelkezései alapján nyilván viselniük kell a büntetőjogi vagy szabálysértési felelősséget. Tudomásunk szerint némelyikük esetében már jogerős marasztaló döntés is született.
Nem sok szó esett azonban mindeddig a polgári jogi felelősségről. Az összetört, felgyújtott gépkocsik tulajdonosait aligha kárpótolja az elkövetőkre kirótt 30-50 ezer forintos bírság, ahogyan azok kára sem térül meg, akik a fővárosban 26-án kialakított közlekedési káosz miatt nem tudták megközelíteni munkahelyüket, vagy nem tudták elintézni sürgős és fontos ügyeiket. A rendőri készültség okozta többletköltség, a rendőri felszerelésben esett kár pedig éppúgy az adófizetőket terheli, mint a BKV 26-án kiesett bevételének pótlása.
Mindeddig nem esett szó arról, hogy az állam a be nem jelentett demonstrációkkal kapcsolatban keletkezett többletköltségeit esetleg polgári peres úton, kártérítési eljárás keretében térítse meg. Márpedig a kártérítési felelősség a polgári törvénykönyv rendelkezései alapján fennáll, ugyanis a törvény szövege kimondja, hogy aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Jelen esetben a kártérítési felelősséget megalapozó feltételek - a kár, a jogellenesség, a felróhatóság és az okozati összefüggés - álláspontom szerint megvalósultak.
Kérdezem államtitkár úrtól, hogy keletkezett-e a 2006 őszi és a 2007. október 22-i, 23-i és 26-i be nem jelentett demonstrációkkal, zavargásokkal kapcsolatban annak résztvevőinek az okozott kár miatt egyetemleges anyagi felelőssége. Érvényesíthetik-e a zavargások miatt anyagi kárt szenvedett állampolgárok kártérítési igényüket? Folytatnak-e büntetőeljárást rongálás bűncselekménye miatt a zavargásokban részt vett állampolgárok ellen? Érvényesíthet-e a rendőrség kártérítési igényt, illetve bejelenthet-e polgári jogi igényt a zavargások résztvevőivel szemben a felmerült többletköltség, a kiesett bevétel, illetve a megrongált felszerelés miatt? S ami talán a legfontosabb: kíván-e a kormány lépéseket tenni annak érdekében, hogy az október végi zavargások okozta károkat az abban részt vevők és ne a jogkövető adófizetők legyenek kénytelenek megtéríteni?
Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem