DEMETER ERVIN

Teljes szövegű keresés

DEMETER ERVIN
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Ha jól értem azt állítja, hogy a jelölt jól képzett, a feladatra alkalmas. Nézzük a jólképzettséget, amit a KGB Dzserzsinszkij Egyetemén szerzett, és így vélekednek róla a nyugati titkosszolgálatok: “Az iskolában - a kétes hírnévnek megfelelően - nyugatellenes örökös harcra képezték az intézményben a forrószívű kommunista hírszerzőket és elhárítókat, akiknek alapvetésként olyan politikai és ideológiai ismeretekkel, illetve hittel kellett azonosulni, amelyet legközelebb a tudományos szocializmus tankönyvekben sem lehetett felfedezni.” (Podolák György: Kitől idéztél?)
De engedje meg, hogy a munkájáról egy nemzetbiztonsági szakértő véleményét mondjam el, aki a hivatal átszervezéséről így vélekedett: “A nevezett személy dolgoztatta ki az NBH szervezeti átalakítását, amely legfeljebb egyetlen logikának, az oroszok elleni kémelhárító munka visszaszorítási igényének felel meg, a szakma logikai elveinek azonban teljesen ellentmond.” Megítélésünk szerint a jelöltjük alkalmatlan.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem