IVÁNCSIK IMRE

Teljes szövegű keresés

IVÁNCSIK IMRE
IVÁNCSIK IMRE, tárca nélküli miniszter államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Az önök kormányzásának idején is jó néhány olyan vezető, első számú vezető is volt funkcióban és az ő beosztottaik is, akik természetesen a rendszerváltás előtt szereztek diplomát (Demeter Ervin: A Dzserzsinszkijen senki!), és többen közülük a Szovjetunióban végeztek, teljesen mindegy, hogy Dzserzsinszkij vagy Frunze Akadémia. Egyik jeles képviselőjük a Frunze Akadémián végzett. Azt hiszem, teljesen értelmetlen és felesleges dolog két évtizeddel a rendszerváltás után ezzel jönni, hogy ki melyik iskolán végzett. Egy kiválóan felkészült szakemberről van szó, aki minden vonatkozásban alkalmas a feladata ellátásra.
Mi bizonyosak vagyunk abban, hogy ez egyféle üldözési mánia, ahogyan önök ehhez a kérdéshez közelítenek, még azt is feltételezve, hogy az ő első számú küldetése az, hogy az Oroszországgal kapcsolatos tevékenységet így vagy úgy formálja a hivatalban.
Teljes képtelenség az, amit ön állít, képviselő úr. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Valaki tapsoljon már!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem