DR. NAGY ANDOR

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY ANDOR
DR. NAGY ANDOR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egyéni országgyűlési képviselőként a választókörzetemben lévő fontos problémára szeretném felhívni a figyelmét. Az úgynevezett egészségügyi reform kapcsán megtörtént átszervezések ugyanis Nógrád megyét sem kerülték el. Van a körzetemben öt olyan település - Bercel, Becske, Galgaguta, Nógrádkövesd és Szécsénke -, amelyek számára súlyponti kórházként a járóbeteg-szakellátás, valamint a kórházi fekvőbeteg-kezelés tekintetében a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházat jelölték ki.
(14.20)
A probléma ott jelentkezik, hogy ezek a települések 80-85 kilométer távolságra esnek az említett kórháztól, míg a térség Váctól és az ott működő Jávorszky Ödön Kórháztól meg csak mintegy 25-30 kilométerre. Persze, Vác nem Nógrád, hanem Pest megyében van. Tehát egy másik megye kórházát kellene súlyponti kórházként megjelölni a számukra. Ennek érdekében, mármint hogy Vác és ne Salgótarján legyen a súlyponti kórház, az érintett polgármesterek levelet is intéztek önökhöz 2007 áprilisában. Egy kérelemmel fordultak miniszter asszonyhoz, de válasz, döntés tudomásuk szerint a mai napig nem született.
Tisztelt Államtitkár Úr! A térség képviselőjeként nemcsak a súlyponti kórház ilyen módon történt kijelölése ellen emelek szót, hanem az embertelen, bürokratikus ügyintézés, a helyben élők érdekeinek ilyen módon történő lekezelése ellen is. Az itt élők fájlalják, hogy ezt a döntést hozták a fejük felett, azt pedig végképp nem tudják elfogadni, hogy semmibe vegyék őket.
Tisztelt Államtitkár Úr! Utazott ön már több óra hosszat beteg gyerekkel, vagy szinte mozgásképtelen nyugdíjassal? Bele tudja magát képzelni abba, hogy egy fülfájással, mondjuk, 30 perc helyett, akár autóval, akár tömegközlekedéssel több órán át utazzon, és így jusson el egy rendelőintézetbe? Tisztelt államtitkár úr, én tudom jól, hogy az Észak-magyarországi Regionális Egészségügyi Tanács döntött úgy, hogy ezeknek a településeknek Salgótarjánt jelöljék ki súlyponti kórházként, aminek természetesen ennek a kórháznak az igazgatója és a fenntartó megyei önkormányzat is kénytelen volt örülni, hiszen nekik létérdekük, hogy növeljék az ágyszámot. Csak éppen az általam említett településen élők, az emberek maguk látják ennek az átszervezésnek, ennek a kijelölésnek a kárát.
Tisztelt Államtitkár Úr! A fentiekre tekintettel a következő két kérdést szeretném önhöz intézni. 1. Megalapozott és igazságos döntésnek tartja-e, hogy Bercel, Becske, Galgaguta, Nógrádkövesd és Szécsénke lakói számára Salgótarjánt jelölték ki súlyponti kórházként? 2. Van-e akadálya annak, hogy a miniszter saját hatáskörben, mert úgy tudom, ezt megteheti, a helyben élők érdekében megváltoztassa ezt a döntést? Tisztelettel várom a válaszát. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem