BAJNAI GORDON

Teljes szövegű keresés

BAJNAI GORDON
BAJNAI GORDON önkormányzati és területfejlesztési miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Amint ön tudja, a 2006. évi LXXXIII. törvény tervezetét is az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előterjesztése alapján tárgyalta és fogadta el az Országgyűlés. A kormány akkor is támogatta a benyújtott törvénytervezetet, és mi úgy értékeljük, hogy a tavalyi döntés is nagymértékben egyszerűsítette és átláthatóbbá tette a forrásmegosztást a főváros és a kerületek között.
Ugyanakkor az ön felvetése a helyi adókkal kapcsolatban a korábbi megkeresések és az ön által is említett állami számvevőszéki ellenőrzés alapján nem ismeretlen, és helyenként valós problémákra mutat rá. Azt gondolom, hogy ez a probléma nem az új törvény miatt merült föl, jó néhány éve ezek a problémák jelen vannak, és a kormány abban elkötelezett, hogy mint annyi más dolgot az önkormányzati világban, amely kétharmados egyetértéshez kötött, úgy ezt is jó lenne megnyugtatóan és hosszú távra a fővárosi és kerületi feladatok közötti munkamegosztással összhangban, átfogóan, kétharmados politikai egyetértéssel tisztázni.
De mindaddig, amíg ez nem lehetséges, addig is azt gondoljuk, hogy minden részlépésnek értelme van, ami a helyzetet egyértelműbbé és jobbá teszi. Tudomásom van arról, hogy az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottsága most is egy közös bizottsági javaslatot nyújt be a parlament elé. Ennek a bizottsági javaslatnak a kidolgozásában a minisztérium szakemberei is részt vettek, számos részletében segítettek ennek, és egyetértünk az ebben foglaltakkal. Éppen ezért abban bízom, hogy ez a mostani benyújtott javaslat tovább tisztítja, egyszerűsíti, átláthatóbbá teszi majd a főváros és a kerületek között munkamegosztást, és a képviselő úrnak úgy is, mint polgármesternek, megelégedésére szolgál. Tárcánk ezt a javaslatot támogatja, egyébként pedig biztatom magunkat arra, hogy próbáljunk meg átfogóan a főváros és a kerületek dolgában kétharmados megállapodással előrejutni a következő hónapokban.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem