DR. CSÁKY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Így a szavazás vége felé… Tudom, hogy az esélyemet rontom, ha hosszan beszélek, de egy módosításra, egy módosító javaslatra szeretném az önök figyelmét felhívni, és ez a 76. számú. (Horn Gábor felé, aki a mellette ülőkkel beszélget.) Elnézést, nem akarom megzavarni az államtitkár urat a nevetésben.
A költségvetési bizottság a zárószavazást megelőzően, a módosító javaslatok szavazását megelőzően elfogadott egy olyan javaslatot, amely szerint a csecsemőtápszerek és a klinikai tápszerek ugyanolyan adózási rabattforma alá esnének, mint a gyógyszerek, ez megítélésünk szerint nem indokolt. Most nem térek ki, hogy jogtechnikailag elég furcsán néz ki, hogy egy olyan törvényben, amely végig gyógyszerről, gyógyászati segédeszközről szól, nem kerül végigvitelre a tápszer. Nyilvánvalóan akkor, amikor azt a törvényt megalkotta a parlament, tudatosan nem foglalkozott a tápszerrel, hisz azokban az európai országokban, ahol hasonló jellegű rabatt van forgalomban a gyógyszert illetően, ott sem illetik a tápszereket ilyen adónemmel, hanem teljesen különveszik.
Költségvetési szempontból elenyésző dologról van szó, hisz 1,1 százalékát sem éri el a tápszerek támogatása a gyógyszerkasszának, és ennek a töredékét próbálja visszavenni a kormányzat. Viszont abban az esetben, ha ennek a módosításnak a következtében bizonyos tápszerek esetében a támogatást nem kéri a forgalmazó, az jelentős áremelkedéshez vezethet, vagy ha kivonja ezeket a piacról, az is jelentős problémát okozhat, mert az az egészségügyi ellátást fogja növelni. Gondoljanak arra, hogy bizonyára a családjukban van allergiás kisgyerek, aki kifejezetten hipoallergén tápszert eszik, és ha ahhoz nem jut hozzá, akkor bizony a kórházi költségek, a gyógyszerköltségek nagyon meg fognak növekedni.
Ezért kérem önöket - tulajdonképpen az egészségügyi tárca nem ragaszkodik hozzá, ahogy délután az államtitkár úrral konzultáltunk erről, és én bízom abban, hogy önök is támogatják azt a módosító javaslatot -, hogy ezt az adózási formát ne terjesszük ki a tápszerekre.
Köszönöm, hogy meghallgattak, és kérem a támogatásukat. (Taps az MDF soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem