DR. HOFFMANN RÓZSA

Teljes szövegű keresés

DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Ha ezt a törvényt így elfogadjuk, és igazolódik az, hogy nem is működőképes, akkor visszacsinálni lényegében nem lehet. Az elmúlt hetekben azért több képviselőtársammal beszéltem, kormánypártiakkal és ellenzékiekkel is, és a többségük mind megfogalmazta az aggályát ennek a törvénynek a működőképességét illetően. Mi az, ami mégis arra inspirálja őket, hogy nagy valószínűséggel sokan igent fognak nyomni? Az attól való félelem, nehogy rájuk nyomják a maradiság bélyegét; mert tudják, hogy a világban ez sok helyen működik; mert nem tudnak helyette jobbat kitalálni, és mert a céllal egyetértenek.
Miután itt többen előttem említettek külföldi példákat, én is elmondom, hogy két helyen voltam külföldön az elmúlt hetekben, legalább húsz-egynéhány képviselővel beszéltem, és mindenkit megkérdeztem a kvótáról, hiszen a téma engem is izgat, és nem akarom lelkiismeretlenül lesöpörni. Kedves képviselő asszony, egyetlenegy olyan képviselővel nem beszéltem, akiket megszólítottam - köztük zömmel hölgyeket, liberálisokat, szocialistákat, Macedóniában húsz ország képviselője közül legalább tíz nációt és Kanadában, Quebecben voltam, tehát mindenütt a magánbeszélgetéseknek témája volt -, egyetlenegy olyan nem volt, aki azt mondta volna, hogy ez jó. Mindenki azt mondta, hogy nincs más megoldás, nem örülnek neki, rengeteg problémát vet fel, be se tudják tartani.
Én ettől szeretném óvni a Magyar Országgyűlést, hogy egy olyan törvényt hozzon meg elhamarkodottan egy feltétlenül jó cél érdekében - amit nem kifogásolok -, amit visszacsinálni nagyon nehéz lesz, mert hisz egyetlen politikai erő sem vállalja majd fel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a jövőben azt, hogy ezt a törvényt valahogyan visszacsinálja, hiszen a világ trendjei nem ebbe az irányba mutatnak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem