DR. HOFFMANN RÓZSA

Teljes szövegű keresés

DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen. Én is azért kértem ismételten szót, mert nagyon nem szeretném, hogy az utolsó szó úgy hangozzék, hogy mi itt mintha azt állítottuk volna, hogy azért nincs több nő most a parlamentben, mert nem elég tehetségesek. Nem arról van szó, hanem tehetség, rátermettség és ambíció, és ez utóbbi, amire bizony nagyon sok nő azt mondja, hogy bár érdekli a közélet, esetleg vállal is szerepelt civil szervezetekben, önkormányzatokban, de bizony legyünk őszinték, a parlamenti képviselőség nem vonz minden nőt. Férfiak közül sem vonz mindenkit, de talán többet.
Tehát egyikünk sem állította azt, hogy azért nincs több nő, mert tehetségtelenek, tehát rossz volt, kedves képviselő asszony, a logikai következtetése, hanem a női hagyományos szerepeket, amelyeket őrizni, mi több, erősíteni kell, azokat, engedjük meg, ne erőltessük. Így értettem a kényszert, hogy most azért, hogy egy kvótarendszert teljesíteni lehessen, mit fognak tenni majd a pártok, elkezdik agitálni az esetleg parlamenti képviselőséget egyáltalán nem ambicionáló női politikusokat, hogy ugyan kerüljön már föl a listára, mert másképpen nem tudjuk teljesíteni.
Ez is következménye lehet, és ez is következménye lesz nagy valószínűséggel a kvótarendszernek. Ezért tartjuk rossznak. (Dr. Salamon László tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem