DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Sándor Klára képviselőtársnőm annak alátámasztásául, hogy igenis van negatív diszkrimináció, és hogy ő jogosan használta az alkotmányjogi értelemben vett diszkrimináció fogalmát, úgy fogalmazott - remélem, pontosan idézem -, hogy igenis emberi méltóságot sértő megkülönböztetés az, ha egy pártban tehetsége ellenére háttérbe szorítanak valakit csak azért, mert nő. (Dr. Sándor Klára: A párt nem volt benne…)
Képviselő Asszony! Ha ilyen előfordul, akkor ez valóban negatív diszkrimináció, alkotmányjogi értelemben valóban emberi méltóságot sért. Én 18 éves közéleti pályafutásom alatt három pártban is voltam, az MDF-ben, a Fideszben és a KDNP-ben. És ki merem jelenteni, hogy még egyik pártban sem találkoztam azzal, hogy tehetséges nőt, csak azért, mert nő, háttérbe szorítottak volna bármelyik pártban. Lehet, hogy az SZDSZ-ben önnek mások a tapasztalatai, erről én nem tehetek. Ez az egyik dolog.
A másik, hogy nem arról van szó, hogy a hölgyek ne lennének ugyanolyan tehetségesek, mint a férfiak. Aki ezt kétségbe vonja, az véleményem szerint nagyon elfogult, szűk látókörű, szűk kaliberű ember. De arról igenis szó van, hogy a női nem körében statisztikai értelemben a politikai érdeklődés sokkal kisebb mértékű. Tehát mondjuk, száz hölgy közül sokkal kevesebben vannak, akiket a politika érdekel a férfiakhoz képest. És ennek a leképeződése a csökkentebb szerepvállalás, és ennek megvannak a maga történelmi okai (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), olyan politikainak is mondható hagyományok, a politikai kultúra hagyományai, amik nem jó hagyományok, amiken változtatni kell. De én nagyon kétlem, hogy ezzel a módszerrel valóban lehet ezen változtatni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem