DR. SÁNDOR KLÁRA

Teljes szövegű keresés

DR. SÁNDOR KLÁRA
DR. SÁNDOR KLÁRA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Salamon képviselő úrral, úgy látszik, ugyanazokat a meccseket játsszuk le. Két héttel ezelőtt is elmondtam, hogy nekem is az a szakmám, hogy diszkriminációval foglalkozom, csak én nyelvészként és társadalomkutatóként a rejtett diszkrimináció rejtett formáit is ismerem, és fel tudom tárni a társadalomban, és tudom azt, hogy az egyenlő bánásmódról szóló törvény nevesíti a rejtett diszkriminációt, és azt is tiltja. Egyébként nemcsak az egyenlő bánásmódról szóló törvény tiltja, hanem az az ENSZ-egyezmény is, amelyhez Magyarország most már több mint két évtizede csatlakozott, és amelynek a bizottsága kifejezetten javasolta Magyarországnak, hogy az általunk benyújtott 50 százalékos kvótára vonatkozó törvénymódosítási javaslatot fogadja el.
Ami pedig Hoffmann képviselő asszony megjegyzéseit illeti, megint csak elmondom, hogy vannak ilyen kutatások, Ilonszki Gabriella kutatócsoportja vizsgálja ezt a kérdést nagyon régen, és nemcsak az adatokat tárja fel, hanem okokat is magyaráz, úgyhogy ahogy az előbb is mondtam, szívesen rendelkezésére bocsátok néhányat ezek közül a kutatási adatok közül. Egyébként pedig egy kicsit olyan ez, hogy tagadjuk el, hogy ez a rejtett diszkrimináció létezik, mint amikor arról volt szó, hogy családon belüli erőszak pedig azért nincs Magyarországon, mert a család egy szent közösség, ahol nem igaz, hogy erőszakoskodnak egymással az emberek; márpedig ott is erőszakoskodnak egymással az emberek. Ez körülbelül ilyen fejet homokba dugós válasz, azt gondolom.
Azt pedig, hogy a kvóta nem jó válasz lenne, még el is tudnám fogadni, de nem tudom elfogadni. Azért nem tudom elfogadni, mert a világon mindenhol működik, ahol egyébként tudatosan olyan fajtáját vezetik be, hogy akarják is, hogy működjön. Ahol olyan változatát vezetik be, ahol csak látszatintézkedést tesznek be, ott persze nem működik, de az egész világon ez az egyetlen hatékony intézkedés, amit ismernek. Úgy gondolom, akkor nekünk is célszerű ezt alkalmaznunk.
Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem