ECSŐDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

ECSŐDI LÁSZLÓ
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Magyar Bálint és Sándor Klára képviselőtársaim véleményére szeretnék reagálni. Egy kicsit azért furcsa nekem az önök reagálása, mert addig, míg tíz évvel ezelőtt minket kinevettek, hogy elkezdtünk foglalkozni azzal, hogy a nők egyenjogúságát a politikában is próbáljuk érvényesíteni, ma meg már úgy nyilatkoztak itt, hogy milyen elvetemülten próbáljuk ezt megakadályozni. Ez nem teljesen szerencsés.
Amire én itt félszavakban utaltam, ezekre a statisztikai eredményekre, azért meg kellene nézni ezeknél a skandináv országoknál, hogy komolyan foglalkoztak-e ezeknek a dolgoknak a kérdésével, már csak azért is, mert vannak benne feszültségek. Egy szóval nem azt mondtam, hogy azért isznak, mert női képviselők vannak a parlamentben, csak bizonyos mértékig erre is visszavezették különböző kutatások, hogy ez is hozzájárul a növekedéséhez, és ennél egy-egy társadalmon belül sokkal érzékenyebben reagálnak társadalmi csoportok bizonyos változásokra.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem