TÖRÖK ZSOLT

Teljes szövegű keresés

TÖRÖK ZSOLT
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlási pontok közül az 5. és 6., általam jegyzett módosító indítványok mellett szeretnék érvelni, és pontosan azokkal kapcsolatban, amit itt képviselőtársnőink is elmondtak, amely szerint abból, hogy valaki most férfinak vagy nőnek születik, ebből nem adódik, hogy tehetségesebb vagy kevésbé tehetséges lesz bizonyos szakmákhoz, hanem olyan élethelyzet alakul ki Magyarországon, és azt gondolom, hogy Európa több országában, de Magyarországra vagy a posztszocialista országokra ez mindenképpen jellemző, hogy bizonyos élethelyzetbeli hátrányokkal küszködik vagy küzd, kell hogy megküzdjön az a személy, aki mondjuk, többletterheket vállal magára a családban, otthon. Például ez az egyik oka.
Biztosan nagyon sok más oka van még annak, hogy miért kerülnek hátrányos helyzetbe a nők a foglalkoztatás területén, vagy éppen miért kerülnek hátrányos helyzetbe a politika területén. De biztos, hogy az egyik jelentős oka annak, hogy a nők hátrányban vannak ezen a területen, az az, hogy amikor a politikai élet zajlik, mondjuk, délután 5 és este 7 között egy adott településen, akkor egy édesanya gyermeket visz haza az óvodából, iskolából, éppen főz. Ez a szörnyű vagy nem szörnyű - mindenki úgy értékeli, ahogy akarja -, ez a macsó társadalom úgy épül fel ma Magyarországon, hogy a nők a harmadik műszakot otthon végzik el a háztartás rendbetételével, a gyermeknevelés többletterhének a magukra vállalásával, és ebből adódóan eleve ki vannak szorítva abból, hogy aktívan részt tudjanak venni a politizálásnak egy szegmensében.
Éppen ezért én azt javasoltam ezekben a módosító indítványokban is, hogy nem feltétlenül a nem alapján történő pozitív diszkriminációt kellene alkalmazni, hanem azt az élethelyzetből adódó hátrányt kellene pozitív diszkriminációval kompenzálni, ami például ezekből a szerepekből adódóan a nőkre hárul Magyarországon. Lehet egy férfi is ebből adódóan, mondjuk, a gyermekét egyedül nevelő édesapa, aki hátrányosabb helyzetben van, mégis én támogatom azt, hogy a nők pozitív diszkriminációja megvalósuljon, de nem a nemiségük, hanem az élethelyzetbeli hátrányuk miatt.
Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem