DR. FODOR GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. FODOR GÁBOR
DR. FODOR GÁBOR környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Valóban, a halakkal szeretném folytatni, méghozzá azért, mert egyetértek a képviselő úrral: a horgászturizmust is szeretnénk erősíteni a Balatonnál és a Balaton környékén. Az előbb általam már említett Kis-Balaton kiváló terület erre, de egyébként is azt gondolom, hogy a felvetés rendkívül fontos.
Nos, akkor néhány adatot hadd mondjak! 2005-ben egyébként a horgászok 60,2 tonna pontyot fogtak ki a tóból, 2006-ban 60,1-et. Süllőből 17,7 tonna volt 2005-ben, 2006-ban 31,4. Keszegből 94,3 tonna volt 2005-ben, 2006-ban 110,3. Természetesen a 2007-es adatok még nem állnak rendelkezésünkre. Ezek az adatok mutatják azt, hogy azért a helyzet nem annyira súlyos.
Természetesen lehetne jobb, hozzátenném, mi is azt szeretnénk, hogy például a halak természetes szaporodása a Kis-Balaton révén és egyébként a tó általános minőségjavulása, vízminőség-javulása és a természeti élőhely javulása miatt beinduljon. De amíg ez nem sikerült - de itt is vannak már jó lépések és jó eredmények (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) -, addig a telepítés fontos, és a telepítési adatokat nézve azért lehet még halat fogni. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem