DR. KÓKA JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. KÓKA JÁNOS
DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nagyon régen ismert gyakorlat az önök, ellenzéki képviselők részéről, hogy az egyik ellenzéki napi- vagy hetilapban írott badarságokat ünnepélyesen felolvassák a parlamentben. Teszik ezt egyrészt a médiaidő miatt, másrészt pedig azt remélik, hogy holnap erre hivatkozva egy másik ellenzéki sajtótermék ezt majd fel fogja dolgozni, mint egy olyan felfedezést, amit ma leplezett le egy fideszes képviselő.
Szeretném elmondani, hogy az ön által hivatkozott Heti Válasz-os írásoknak egyik kijelentése sem nyert megerősítést sem bíróságon, sem pedig máshol. Az ezzel kapcsolatos bírósági eljárás eredménye az volt, hogy tekintettel arra, hogy szegény Heti Válasz nem állított, csak feltételezett, a véleményét mondta el, és egy közszereplőnek a véleményeket el kell tűrnie, ezért nyilvánvalóan semmiféle teendő nincs a Heti Válasz híradásaival kapcsolatban, de a tartalommal kapcsolatban, hogy tudniillik én akár a jövedelmemet eltitkoltam volna, akár bármiféle más probléma lett volna bármiféle vélt érdekeltségemmel, soha nem kapott megerősítést, soha nem vetődött rám ilyenfajta gyanú.
Kérem a képviselő urat, hogy próbálja meg elfogadni, hogy sem a Heti Válasznak, sem a Magyar Nemzetnek, sem a Gondolának, sem a kurucz.info-nak, egyiknek sem sikerült semmi olyan bizonyítékkal előállnia, amely ezekben vagy más ügyekben olyan helyzetbe hozott volna engem, hogy érdemben, a tartalommal kapcsolatban kellett volna vagy tudtam volna védekezni. Ezért kérem, vegyék tudomásul, hogy ilyen ügyek nincsenek, még akkor sincsenek, ha ilyen ügyeket önök időről időre szeretnének találni.
Ami az építkezést illeti, szeretném elmondani önnek, képviselő úr - mert többedszer megkérdezi, most többedszer elmondom -, hogy minden ezzel kapcsolatos vádat itt a parlamentben és a parlamenten kívül is cáfoltam. Elmondtam azt, hogy minden egyes eleme a kivitelezésnek szerződéssel lefedett, és amikor saját tulajdonba veszem az építményt, meg fogok utána fizetni mindenféle közterhet, beleértve az áfát és az illetékeket is, és állok elébe ezzel kapcsolatban is mindenféle vizsgálatnak. Sietek egyébként leszögezni, hogy nagyon örülök, hogy az adóhatóság, a munkaügyi felügyelet és egyéb, a tiszta verseny, a tiszta játékszabályok betartásának ellenőrzésére hivatott felügyelet ezzel kapcsolatban végzi a munkáját.
Ami a hét végén történt, arra azt tudom mondani, hogy én azon legalább annyira felháborodtam, mint önök ezek szerint. (Derültség az ellenzék soraiban. - Font Sándor: Nem csodáljuk!) Az történt, hogy a kivitelező-kiviteleztető cég kötött egy szerződést. Ebben a szerződésben, nagyjából egy egész oldalon keresztül került felsorolásra az az összes követelmény, amely előírta a kivitelező alvállalkozóknak is, hogy mindent kizárólag az érvényes jogszabályok szerint lehet kivitelezni ezen az építkezésen. Ehhez képest az, hogy a fővállalkozónak egy alvállalkozója az őáltala kötött szerződést nem tartotta be, valóban nem felel meg sem a jogszabályoknak, sem az etikai normáknak. Éppen ezért a kezdeményezésemre a kiviteleztető cég az alvállalkozóval a szerződést azonnali hatállyal felmondta, és ahogyan tudom, adott esetben rendes büntetésnek is elébe néz az a vállalkozó, aki feketén foglalkoztatott.
Így tehát azt tudom önnek mondani, hogy továbbra is ugyanezzel az elkötelezettséggel fogom minden egyes szerződésemet építkezésnél és építkezésen kívül is úgy megkötni, hogy kötelezzem a velem szerződésben álló vállalkozókat arra, hogy jog szerint járjanak el. De értsék meg, tisztelt képviselőtársaim, ha önök beülnek egy taxiba, és személyszállítási szolgáltatást vesznek igénybe, akkor önök nem felelősek azért, ha az a taxisofőr adott esetben rendezetlen munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik. Az igaz, hogy ha megtudják, hogy ilyen történt, akkor adott esetben soha az életben nem veszik igénybe ennek a taxitársaságnak a szolgáltatásait, mint ahogy nyilvánvaló, a kiviteleztető cég soha többet nem veszi igénybe ennek a vállalkozásnak a szolgáltatásait.
Csak azt tudom önöknek mondani, hogy a feketegazdaság, az illegális munkavállalás elleni küzdelemmel kapcsolatos harcban gazdasági miniszterként és magánemberként is teljes mértékben igyekszem helytállni a jövőben.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem