ELNÖK (dr. Szili Katalin)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin): Most a napirend kiegészítésére, illetőleg módosítására irányuló kezdeményezésekről döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja kezdeményezte, hogy a napirendi ajánlás négy indítvány általános vitájával egészüljön ki. A Házszabály 47. § (6) bekezdésének megfelelően vita nélkül döntünk ezekről. A Fidesz képviselőcsoportja indítványának megfelelően gépi szavazással döntünk ezekről.
Kérdezem tehát önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/295. számú előterjesztéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 99 igen szavazattal, 185 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a központi államigazgatási szervekről, továbbá a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény módosításáról szóló T/296. számú előterjesztéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a napirend kiegészítésére vonatkozó indítványt 98 igen szavazattal, 185 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét a központi államigazgatási szervekről, továbbá a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény módosításáról szóló T/297. számú előterjesztéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a napirend kiegészítésére vonatkozó indítványt 98 igen szavazattal, 187 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Kérdezem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy kiegészítik-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét az egyes közhatalmi feladatokat ellátó, valamint közvagyonnal gazdálkodó tisztségeket betöltő személyek adóbevallásának nyilvánosságáról szóló T/790. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 106 igen szavazattal, 181 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.
(14.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem