DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Több mint hat évvel ezelőtt - amikor az ön által ugyan pejoratív jelzővel illetett Abev, de meglehetősen népszerű rendszere az adóhivatalnak, hiszen a jelenlegi tapasztalataink szerint a bevallások több mint 80 százaléka vagy e rendszer használatával elektronikusan, vagy az Abev-programból előállítva nyomtatva érkezik a hivatalba, tehát egy elég népszerű alkalmazásról van szó -, akkor az a helyzet volt Magyarországon, hogy általánosan elterjedve a Windows volt, ebből következően ehhez alkalmazkodott az adóhivatal is, hiszen nem akart pluszköltségeket senkire sem hárítani.
Ahogyan ön fogalmazott, azóta megváltozott sok tekintetben a világ, e tekintetben is, és azt tudom mondani, hogy elkészültek azok a fejlesztések az adóhivatalnál, amelyek lehetővé teszik, hogy immáron ne csak ezen a platformon működjön, és tudom azt mondani, hogy januártól kezdődően a következő évben immáron nyitott lesz a többi felhasználó számára is az alkalmazás lehetősége. Mindezt egy olyan fejlesztés eredményeképpen tudjuk megvalósítani, amiben egy másik olyan téma is meg fog valósulni, nevezetesen, a bankkártyás fizetés lehetősége, továbbá az elektronikus adóigazolás megszerzésének a lehetősége is az adóalanyok által, amelyek, úgy gondolom, mind-mind azt jelzik, és azt fogják továbbra is alátámasztani, hogy az adóhivatalnál működtetett informatikai rendszer lesz Magyarországon a leginkább felhasználóbarát, a legtöbb adóalany, azaz a legtöbb magyarországi potenciális ügyfél számára elért, elérhető kommunikációs rendszer, amellyel meggyőződésem szerint sokan megelégedéssel fognak a továbbiakban is dolgozni.
Tehát azt tudom mondani, képviselő úr, hogy maga a fejlesztés elkészült, azonban az év közbeni bevezetésnek vannak vagy lennének bizonyos hátrányai, ebből következően a szakemberek azt javasolják, hogy a januártól kezdődő időszakban teremtsük meg a feltételeit annak, hogy ez az új konstrukció, azaz az új fejlesztés működése biztosított legyen. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Tehát, képviselő úr, januártól immáron lehet a többi elérhetési módot is választani.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem