JÁRVÁS ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

JÁRVÁS ISTVÁN
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én magam is azon képviselők közé tartozom - és Molnár Albert képviselőtársam említett is -, akik a Honvédelmi Minisztérium költségvetésének terhére adtam be módosító indítványt, talán nem is egyet, talán ötöt vagy hatot is adtam be, nem túlságosan nagy összegűt, de az öt-hat módosítás együtt azért már jelentős.
Én fontosnak tartom abban a térségben, ahol élek, a közúthálózat javítását, és néhány ilyen módosítást be is adtam, amely Jánoshida, Jászboldogháza, Jásztelek, Jászjákóhalma, Jászladány, Besenyszög, Jászapáti, Jászszentandrás, Jászdózsa útvonalakat érinti, és ezt a forrást jelöltem meg, a Honvédelmi Minisztériumot, talán nem egészen véletlenül. Viszont a módosításaim mind csak olyanok, ami Szekeres Imre miniszter úr választási körzetét érinti egyébként, úgyhogy neki kívántam e tekintetben segíteni azon kívül is, hogy az ott élőknek is természetesen.
És arra is reflektálni kívántam, hogy ha azt el tudta intézni Szekeres Imre képviselő úr 2006 tavaszán a választáskor, hogy mindkét választási forduló vasárnapján Jászladányon, Jászkiséren és a két település közötti útszakaszon ment a betonozás, az aszfaltjavítás, egy útépítés európai uniós projekt kapcsán, ha ezt el tudta intézni, természetesen az út azóta már mind a két nyomsávon nyomvályús, tehát nem sikerült, de ha ezt a reklámot el tudta intézni, akkor gondolom én, lelkiismeret-furdalása van a miniszter úrnak, és most egy kicsit megpróbál segíteni azon a választókörzeten, amely egyébként a képviselői mandátumhoz juttatta.
Természetesen én bízom benne, hogy ő ezeket támogatni fogja, ha nem is mindet, de legalább egyet, úgyhogy köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem