GODÓ LAJOS

Teljes szövegű keresés

GODÓ LAJOS
GODÓ LAJOS (MSZP): …elindította a termőföld értékének felfelé mozdulását azzal, hogy keresletet indukált. A másik megjegyzésem, hogy ebben az évben megjelentek az EMVA pályázatai is, a fiatal gazdálkodók is pályázhatnak, méghozzá decembertől folyamatosan, és évente kétszer adhatnak be pályázatot a gazdaságuk megalakítására. Ugyan képviselő úr még utalt arra a hozzászólásának a második részében, hogy az AVOP-ot újra kellene gondolni, a jogcímeket át kellene gondolni, sajnos, ennek már vége, mert szeptember 19-én az Unió illetékes bizottsága, tanácsa jóváhagyta ezt a programot, annak ellenére, hogy a nyár elején pontosan képviselő úr vezetésével több civil szervezet ezt megtámadta. Szeptember 19-én ezt a programot jóváhagyták, és ennek a programnak a mentén a kormány az illetékes minisztériummal több pályázatot jelentetett meg. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem