TÓTH ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÓTH ANDRÁS
TÓTH ANDRÁS, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az alkotmányügyi bizottság ülésén a vita alapján egyértelműbb döntésről tudok tájékoztatást adni. Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság hétfői ülésén a testület túlnyomó többsége alkalmasnak tartotta ezen benyújtott törvényjavaslatot az általános vitára.
Ezt a döntést három elemmel indokoltuk. Egyrészt valóban időszerű és szükséges ennek a törvénynek az elfogadása, hiszen az államtitkár úr expozéjában elmondottak egyértelműen jelzik, hogy 2008. január 1-jét követően új jogi helyzet áll fenn. Ha az Országgyűlés ezt a törvényt nem hozza meg, akkor ez az eszközrendszer egy rossz forgatókönyv végrehajtása esetén kieshet a bűnüldöző szervek eszköztárából, és nyilván azt nem kell ecsetelni, hogy egy ilyen helyzet milyen hatással lenne erre a munkára. Számos bűncselekmény felderítése vonatkozásában azt gondolnám, hogy ezeknek a szerveknek a munkája akár le is bénulhatna.
A másik: az a megoldás, amelyet az igazságügyi és rendészeti tárca benyújtott, üdvözlendő, hiszen valóban négy elkülönült, különböző időpontban és különböző felfogással készített törvénnyel szemben egy egységes szemléletű, egységes fogalmi apparátussal, eljárási renddel operáló törvényjavaslat került benyújtásra. Azt gondolom, hogy ez az eszközhasználat biztonságát is javítja, és nem utolsósorban azt a törvényi garanciát is erősíti, ami egy ilyen, az állampolgárok magánéletébe beavatkozó eszköz használatának ellenőrzésekor nagyon fontos, hogy komoly és minden szempontból megbízható garanciák legyenek.
Harmadrészt azért is támogatja a bizottság ennek a törvényjavaslatnak az általános vitára való alkalmasságát, mert én legalábbis úgy láttam, hogy egy évtizedes vita mintha lezárulóban lenne. Az az évtizedes vita, hogy ki az, aki a titkosszolgálati eszköz gyakorlati alkalmazására jogosult, és mely eszközök esetében lehetséges ez. Én a törvény szövegében egyértelműen láttam, hogy most már nevesíti a jogszabály a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot, amely ehhez megfelelő jogi feltételrendszerrel, megfelelő technikai apparátussal és megfelelő szakmai készségekkel rendelkezik. Tehát ilyen szempontból azt gondolom, hogy ez előrelépés a korábbi szabályozásokhoz képest.
Az alkotmányügyi bizottság vitájában három kérdéskör merült fel. Az egyik ez volt, amelyet én most harmadikként említettem, hogy rendben lévő, hogy megnevesíti a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot, de úgy látom magam is, hogy nem minden tekintetben egzakt még ez a szabályozás, ott módosító indítvánnyal néhány kérdést érdemes elrendezni.
A másik ilyen felvetett kérdéskör, amelyet gondolom, majd a vitában Hankó Faragó Miklós képviselőtársam el fog mondani, azzal függ össze, hogy a törvény tárgyi hatályát tekintve vannak neki megjegyzései. Ugye, a fő szabály az, hogy az öt évvel fenyegetett vagy annál súlyosabb szankciójú szándékos bűncselekményekre írja elő a törvény ennek az alkalmazását, ma főszabályként. Képviselő úr ezt nem főszabályként, hanem kizárólagos szabályként szeretné visszalátni, ez volt az egyik vitakör.
A másik vitakör a védők tevékenységével összefüggésben annak a nagyon precíz végiggondolása, hogy a védők tekintetében pont a védelem alkotmányos és garanciális szabályainak kikezdhetetlensége miatt csak akkor és csak olyan feltételek esetén lehessen alkalmazni ezt az eszközt, ha nem védői minőségében jár el adott esetben egy ügyvéd. Tehát ezt azért nagyon pontosan meg kell nézni.
Általában azt gondolom, hogy miután egy kényes eszközről van szó, érdemes, ha az Országgyűlés azzal az igényességgel fogadja el és vitatja meg ennek a törvénynek minden egyes részletét, hogy az a későbbiekben ne szoruljon módosításra.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem