DR. HORVÁTH ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ÁGNES
DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon szuggesztív felszólalásokat hallottunk a biztosítási rendszer átalakítása ellen, és nagyon sokan nagyon sokszor megkérdőjelezték az állam felelősségét, hogy hol van az állam, illetve a magánszféra szerepe. Engedjék meg, hogy válaszoljak erre a kérdésre, és engedjék meg, hogy idézzek az 54/1996. november 30-ai alkotmánybírósági határozatból. “A teljes ellátási rendszer keretébe illeszkedő és a finanszírozás szempontjából kétségkívül legjelentősebb társadalombiztosítással kapcsolatban az Alkotmánybíróság már 1991-ben, azután kiemelt hangsúllyal 1993-ban megállapította, hogy a rendszer elavult, diszfunkcionális, nem felel meg az új alkotmány elveinek. A társadalombiztosításnak az alkotmányos követelményekhez igazodó korszerű átalakítása, ágazati kiépítése, a magán- és az állami szféra megfelelő arányainak megteremtése szükségszerűen elhúzódó folyamat, amely jelenleg is tart.”
Hát ez az a folyamat, amit 2007-ben szeretnénk befejezni, és ehhez kérném szépen a támogatásukat.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem