DR. HORVÁTH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ZSOLT
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyi bizottság ülésén közel öt óra hosszán keresztül foglalkoztunk ezzel a kérdéskörrel. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, a Magyar Demokrata Fórum, illetve a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői egyöntetűen elutasították a törvénytervezetet, azt általános vitára alkalmatlannak találták.
Számtalan kérdést fogalmaztunk meg az ülésen részt vevő egészségügyi minisztériumi államtitkárnak, aki a kérdések egy részére kimerítő, más részére elkerülő válaszokat adott. Valószínű, hogy ma a vita során lehetősége lesz a képviselőknek az eddig meg nem válaszolt kérdésekre és aggályokra is feleletet kapni.
A képviselők kifogását két nagy csoportba sorolhatjuk. Az egyik csoportot képezték azok, amelyek magának a rendszernek, az egészségbiztosítási rendszernek ezen irányú átalakítását bírálták, annak hibáit, elégtelenségét és a nemzetközi gyakorlatban már bizonyított gondjait foglalták össze. A másik nagy csoport, amiben a képviselők kifogást emeltek, az maga a törvénytervezetnek az előkészítése, annak a tárgyalása és a szövegszerű anyag hibái, hiányosságai, ellentmondásai.
Összegészében elmondhatjuk, hogy az ellenzéki képviselők nem fogadják el azt az állítást, hogy nyereségérdekelt, versengő biztosítók a társadalom számára jobban működő és olcsóbb rendszert képesek üzemeltetni. Mind a nemzetközi tapasztalatok, mind a képviselők meggyőződése az volt, hogy ez a rendszer nem jó a magyar polgároknak, nem jó a magyar költségvetésnek, de jó a biztosítóknak, és érthetetlen módon valamiért valószínűleg jó egy pártnak, aki ennyire erőlteti ennek a rendszernek a bevezetését.
Elhangzott az is, hogy nem volt olyan szakmai szervezet, amelyik ezt a tervezett átalakítást jó szívvel támogatta volna. A szakmai szervezetek és a tudományos élet emberei pártállástól függetlenül, egyöntetűen hangot adnak annak a véleményüknek, hogy ez a rendszer elhibázott, ez a rendszer komoly veszélyeket rejt magában.
A képviselőtársaim elmondták, hogy nem jó az irány, amerre Magyarország indulni akar, és ellentétben azzal, amit a tárca államtitkára mondott, nem ez az általános gyakorlat a világban, az ilyen jellegű rendszerek egyre kevesebb számban vannak, és a meglévő rendszerek is, ahol több egészségpénztár van, folyamatosan az egységesülés irányába haladnak, egyre kevesebb pénztárral működnek.
Kifogásolták a képviselők azt is, hogy a törvénytervezetben - például a Demokrata Fórum képviselője ezt kifogásolta - külön meg kellett említeni, hogy az igazgatósági jelentések, a beszámolók magyar nyelven készülnek, ami önmagában is nonszensz, hogy Magyarországon működő cégeknek elő kelljen írni azt, hogy az állam hivatalos nyelvén kell elkészíteniük a beszámolóikat.
Kifogásolták a képviselők azt is, hogy ez a törvénytervezet - a miniszter asszony kommunikációja ellenére - alapvetően döntő befolyást biztosít a kisebbségi tulajdonosnak. A miniszter asszony az expozéjában sem tért ki egyébként most erre, de a képviselők ezt ellenzik. Elfogadhatatlannak tartják azt, hogy a többségi állami tulajdon fölött külföldi magántársaságok döntő befolyást gyakorolhassanak. Elfogadhatatlannak tartják azt a képviselők, hogy a díjtételbizottság egyes kérdéseinél a szavazati arány négyötödös legyen, amivel egyébként megint az valósul meg, hogy a kisebbségben lévő tulajdonos maradéktalanul képes érvényesíteni az akaratát. Ez annál is fontosabb volt, hiszen ez dönti majd el alapvetően, hogy milyen kezelési eljárásokat kaphatnak a magyar polgárok, milyen ellátásra lesz jogosultságuk.
(8.50)
Megítélésünk szerint az egész törvény iránya elhibázott, de ha politikai kényszer miatt ebbe az irányba haladnak tovább, akkor mind a fejkvóta megállapítását, mind a díjtételek szabályozását a Magyar Országgyűlés kezében kell tartani, az Országgyűlésnek kell a végső szót erre kimondania.
Hasonlóképpen elfogadhatatlan az, hogy a kisebbségi tulajdonos döntő befolyást szerezzen a magyar választópolgárok, a magyar emberek járulékai fölött.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem