DR. MIKOLA ISTVÁN
DR. MIKOLA ISTVÁN
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Megfogadva Vojnik Mária asszony intelmeit, méltóságteljes próbálok maradni, de azzal kell kezdenem, hogy megdöbbenésemnek kell hangot adni. A bizottságban az MSZP-s képviselők nagyon éles kritikákkal illették ezt a törvénytervezetet, de úgy látszik, tegnap este valami megvilágosodás történt, hiszen itt nem halljuk már a kritikát, sőt valamiféle egymásra borulást látunk. Szeretném tudni ennek az okát.
Milyen újabb kompromisszumot kötöttek a kormánykoalíció tagjai? Nem tudom, hogy miért nincs itt Garai képviselő úr (Dr. Schvarcz Tibor: Itt van!), aki nagyon élesen, több pontban támadta a törvénytervezetet. Hol van Havas Szonja asszony? Csak a bizottságon tartott ki az ő nagy lendülete, amivel élesen szembement a kormányzati szándékkal? Vagy el vannak tiltva a mostani vitától? Vagy mi történik itt egyáltalán? Újra meg újra megérjük, hogy a kulisszák mögött a koalíciós partnerek egymásra borulnak, és valamiféle kompromisszumot kötnek, aminek a lényegét nem értjük, de ami az emberek, a tízmillió ember bőrére megy. Ezt szeretném mondani, és ezzel a felelősségükre is felhívni a figyelmet.
A miniszter asszony a bevezetőjében egy csomó mindent összemosott, megint eluralkodott a múltat végképp eltörölni hangulat. Megint kell mondanom önnek, miniszter asszony, hogy a múlt nem mögöttünk van, hanem alattunk, azon állunk. A magyar egészségügyi ellátórendszer Európa egyik nagy kultúrája, szeretném elmondani, és maga az orvoslás is az, amit nem lehet az ablakon kidobni, és nem lehet azzal elintézni, hogy a rendszer nem jó, a rendszert alapjaiban meg kell változtatni. Úgy tűnik, önöknek ez most sikerül, bár azért még az optimizmusunkat teljesen nem hagyjuk el, de úgy tűnik, hogy most már nagyon kart karba öltve újabb és újabb kompromisszumokkal araszolnak a végső célhoz: az egészségbiztosítás vagyonát, a biztosítási kasszát, legalábbis annak egy jelentős részét átjátszani a multinacionális cégeknek.
Amikor ön arról beszél, hogy hálapénz, újra meg újra előjön ez a kérdés. A hálapénz nem korrupció, ezt önnek is tudnia kellene, és ami korrupció, az nem hálapénz. Tehát kérem szépen, hogy disztingváljon ezek között, és ha azt látja, hogy korrupció van az ágazatban, tegye meg a feljelentést, én is megtettem annak idején. A hálapénz nem korrupció, ami korrupció, az pedig nem hálapénz. Kiváltani pedig egyféleképpen lehet az európai gyakorlat szerint: az orvosi jogállásnak, a szabad szellemi foglalkozású szakorvosi létrendszernek a bevezetésével. Mi 2001-ben kodifikáltunk egy törvényt ezért, amit önök megsemmisítettek. Sikerült elérniük - idézem önt -, hogy “soha ilyen kiszolgáltatottak nem voltak a betegek”. Úgy látszik, hogy efelé elég jó lendülettel tartanak.
A szükséglet pedig, amit ön lépten-nyomon emlegetett a bevezető beszédében, társadalmi konszenzusban redukált igényt jelent, és szeretném megnyomni a társadalmi konszenzus, társadalmi közmegegyezés szót. Ezt a törvénytervezetet semmiféle társadalmi közmegegyezés nem övezi, mindenki ellene van, mindössze néhányan, itt a parlamenti kisebbség szorgalmazza ennek az irányultságnak az érvényesítését.
(11.50)
Megdöbbentett, meg kell mondjam, amit Kökény Mihály úr mondott. Egész másképp beszélt a parlamenti bizottságban, meg a folyosókon, de amikor arról beszél, hogy a társadalombiztosítás jelenlegi rendszere pénzügyileg nem tartható fenn, akkor szeretném megkérdezni, hogy miért szavazta meg a forráskivonást. Miért szavazta meg, Kökény Mihály úr, a konvergenciaprogramot, amiben három év alatt 250 milliárdot vonnak ki az egészségügyből? Miért szavazta meg a gyógyszer-liberalizációs programot? A gyógyszertárak, gyógyszerészek tönkretételét? Miért szavazta meg a szakma eltávolítását az útból - orvosi kamara, gyógyszerészkamara, szakdolgozói kamara? Miért járult hozzá a lakosság megsarcolásához? És folytathatom a kérdéseket. Tehát itt valami nagyon komoly szellemi dichotómia, valamiféle furcsa dolog zajlik a parlament sorai között, amire azért valahol választ kellene kapnunk.
Ez a törvénytervezet nemhogy elfogadásra, de tárgyalásra is alkalmatlan. Ez egy biankó, aminek 121, vagy ahogy Navracsics Tibor mondta, ő valószínűleg jobban számolt nálam, 122 felhatalmazása van végrehajtási rendeletek elkészítésére.
Nem ismerjük ennek a törvénytervezetnek a lényegét, a kihatását, a következményeit. Nincsenek hatásvizsgálatok. Amiket kézhez kaptunk, azok nem hatásvizsgálatok. Az egész kiszámíthatatlan. Az egész egészségbiztosítási privatizáció egy nagy, kiszámíthatatlan biankó, ami a jogállami biztonságot veszélyezteti, és ilyen értelemben feltétlenül szükséges ennek a törvénytervezetnek az alkotmányjogi vizsgálata.
Néhány dologra szeretnék kitérni, amiről az előbb nem beszéltek, és méltóságteljesen vitára javasolni. A magyar állam 22 egészségbiztosítási pénztárat alapít egyszemélyes, zártkörű részvénytársaság formájában, egyenként 20 milliós jegyzett tőkével. Szeretném megjegyezni, hogy ma egy bank alapításához 2 milliárd jegyzett tőkére van szükség.
Az egészségbiztosítás kasszája 160 milliárdot tartalmaz. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: 1500 milliárd!) Nem folytatom a gondolatmenetet, tessék elgondolkozni ezen! Mi indokolja azt, hogy 20 millióval lehet alapítani egy egészségbiztosítási pénztárat, és a 22 kicsi indián részévé válni, ami persze később nem ennyi lesz, hiszen a nagy halak megeszik a kis halakat. Néhány év múlva néhány óriásbiztosító fog a piacon maradni, amelyek - mint mindenhol a világon - kartellbe tömörülnek, és diktálni fognak.
Mit fognak diktálni? Állítólag betegutakat fognak meghatározni, protokollokat, eljárásrendeket fognak meghatározni, ellátásszervezést fognak folytatni, amihez pedig nem értenek. A biztosítók ehhez nem értenek! A múltkor, amikor felvetettem, valaki azt válaszolta, hogy majd fognak alkalmazni ehhez értő szakmai csapatokat. Ez meg rengeteg pénzbe fog kerülni! Kinek a pénzébe? A járulékfizetők pénzébe. A biztosítóknak olyan feladatokat adnak a törvénytervezetben, amihez nem értenek.
A leglényegesebb azonban az, hogy önök értékváltásra készülnek. Hiába mondják ezt a szolidaritást, nemzeti kockázatközösséget, társadalombiztosítást, bismarcki alapelveket, ez nem társadalombiztosítás! Ez üzleti biztosítás. Ennek nincs köze a szolidaritáshoz. Nem lenne szabad tovább az istenadta népet ezzel etetni!
Önök ezzel akarják eladni ezt a törvénytervezetet. Ez nem társadalombiztosítás. Ezt a szakmában úgy hívják, hogy üzleti biztosítás. És ezt be kell vallani, mert akkora horderejű, a XXI. század paradigmájaként is felfogható változást jelent a szociális nagy rendszerekben ennek a törvénytervezetnek ebben a formában történő érvényesítése, amiről az embereknek tudniuk kell.
Zárójelben jegyzem meg, hogy nincs erre felhatalmazásuk. Szó sem volt a választási kampányban arról, hogy önök ezt akarják csinálni. És még inkább nem értem a nagy egymásra borulást, és főleg nem értem ezt elmúlt szerda óta, amikor is a bizottsági ülésen egész más irányultságot tapasztaltunk.
Azt is érdekesnek tartom - bár nincs itt az államtitkár úr, Kincses Gyula, akivel 1990-ben együtt dolgoztunk a cselekvési programon, teljesen azonos elveket vallottunk, a társadalombiztosítás fejlesztésén dolgoztunk -, hogy hol, mikor történnek ezek a megvilágosodások, hogy egy döntéshozó átáll egy egészen más irányultságnak a képviseletére, és azt szemrebbenés nélkül felvállalja televízióműsorokban, vitaműsorokban. Nem értem az egészet, hogy mi történik itt.
Verseny? Mint valami fantasztikus, üdvözítő dolog, hozadék. Verseny az egészségügyben az, hogyha a beteg kiválaszthatja azt, hogy hova megy magát gyógykezeltetni, megválaszthatja az orvosát, megválaszthatja az intézményét. Itt nem válaszhatja meg: hát a biztosító, amelyik mellesleg, az előbb elmondtam, nem ért hozzá, fogja a betegutakat kijelölni. Hát hogy van ez?
Önök a törvénytervezet első paragrafusai között korlátozzák a piacra lépés szabadságát. Milyen verseny ez? Azt mondják, hogy a biztosító nem léphet be, csak kezdetben, amikor majd a nemzetközi, talán televíziós nyilvánosság előtt, show-műsor keretében lesz a nagy licitálás a biztosítók 49 százalékáig. Utána nem léphet be a rendszerbe, csak ha valaki kiesik. De itt nem fog kiesni senki, mert a nagy halak meg fogják enni a kis halakat. Korlátozzák a piacra lépés szabadságát - európai elv.
Szeretném azt is elmondani, hogy hol képzelik a versenyt akkor, amikor a kapacitásokat a végtelenségig leszűkítették. Hol lesz a szolgáltatói oldalon verseny? Ha fenn akarjuk tartani az egészségügyet, az a minimum, hogy a biztosítóknak a jelenlegi kapacitásokat fel kell vásárolniuk. Tehát önök gúzsba kötik a biztosítókat, korlátozzák a piacra lépés versenyét, olyan feladatokkal terhelik, amihez nem értenek, ugyanakkor lebénítják a szolgáltatási oldalt is, mert olyan mértékben kurtították meg, ami már szinte nem teszi lehetővé a szükségletalapú ellátás nyújtását. Hol lesz itt verseny?
A biztosítónak hol lesz a mozgástere? Hiszen mindenkinek szükségletalapon, mondják önök, ugyanazt kell kapnia, se többet, se kevesebbet. A biztosító hol kereshet ebből a gúzsba kötöttségből kiutat? Először is, igyekszik majd, hogy minden korosztályban - itt a fejkvótaleosztásra utalok - felülreprezentált legyen a kis ráfordítási igényű, olcsó biztosítási alany, az olcsó biztosítási tag. Ezt rafinált módszerekkel el tudják érni, mindenhol a világon el tudják érni: nem ültetik le az oda betérőt, vagy éppen megsúgják neki, hogy jobb lenne, ha máshol kötne biztosítást. Ezer rafinált módszere van ennek, amit nem lehet kodifikálni. Ehhez értenek a biztosítók. És nem azért mondom ezt, mert haragszom rájuk, vagy mert gonosznak tartom őket, nekik ez a természetük: a profitérdekeltség utat tör magának mindenhol - a kapitalizmus, a piacgazdaság erről szól. A mi feladatunk pedig az, hogy velük vitában ezt korlátozzuk, és megpróbáljuk a szociális biztonság javára fordítani.
Az eredményesség érdekében ezek a biztosítók nyilván mindent meg fognak tenni, az óriási lobbierejüknél fogva a fejkvótákat majd a maguk javára dolgozzák, a kötelező általános egészségbiztosítás szolgáltatásait szűkíteni fogják. Nem kerülte el a figyelmünket az a törvényi passzus, amiben ajánlhatnak a biztosítási tagjaiknak kiegészítő biztosítást. Nyilván majd a kötelező általános egészségbiztosítás szolgáltatásainak egy részét igyekeznek átcsúsztatni a fizetőképes kereslet oldalára, vagyis a kiegészítő biztosítási szférába. Nyilván növelni fogják az önrészt, mert a világon ilyen rendszerekben mindenhol ez történik, tehát a lakossági sarcokat, majd megnő a vizitdíj, a kórházi napidíj, a gyógyszertámogatások tovább csökkennek, és folytathatom tovább. Ezzel persze majd nőnek a várólisták, meg ennek a következményei jól kiszámíthatók.
Nyilvánvaló, hogy törekedni fognak, ha közvetve is, a járulékok emelésére. S amikor önök azt mondják, hogy nem emelkednek a járulékok, szeretném emlékeztetni önöket, hogy már emelkedtek, 2 százalékos mértékben emelkedtek a járulékok. Tehát azért ne mondjuk már ezt az embereknek! Már készülnek erre, már emelkedtek a járulékok.
A biztosítók nem fognak foglalkozni a népegészségüggyel, ez nem tartozik az ő területükhöz, a nyereségérdekeltség a prevencióval, az egészségfejlesztéssel, a health promotionnel egyáltalán nem foglalkozik. Ezt is mindenhonnan tudjuk. Ugyanakkor szomorúan látjuk, hogy a most elénk került 2008. évi költségvetési törvénytervezetben sem szerepel kiemelten a népegészségügy problémaköre, tehát a népegészségügy ennek az átalakításnak, ha ez megtörténik, nagy vesztese lesz.
Az állam. Az állam, nyilvánvaló - most már látjuk az úgynevezett egészségügyi reformfolyamatban -, hogy ki akar vonulni ebből az egészségügyi ellátásért viselt felelősségéből. Nem fog kivonulni, állandó intervenciókra fog kényszerülni, persze nem piackonform eszközökkel fog intervencióra kényszerülni. Ezt látjuk Szlovákiában, ezt látjuk Hollandiában is.
Most még néhány nagy kérdés. Honnan lesz itt pénz? Hogy kerül a rendszerbe több pénz? Sehonnan nem kerül. Az államtitkár, Kincses Gyula úr az egészségügyi bizottság ülésén - a jegyzőkönyvben olvasható - a kérdésemre azt felelte, hogy nem ez volt a célja a törvényalkotónak. Akkor honnan lesz több pénz? Akkor miért kellenek nekünk a magánbiztosítók? Miért kell kiárusítani az egészségbiztosítási kassza egy részét? Honnan lesz több pénz a rendszerben? Sokkal drágábban fog működni!
Amiket az előbb elmondtam, azok forrásigényes dolgok, közben önök kivonják a pénzt az egészségügyből, a konvergenciaprogram keretében. Az ez évi, jól mondta Navracsics Tibor, 4,72 százalékos GDP-ráfordítás 4,39-re, egyes számítások szerint 4,35-re fog lemenni.
(12.00)
Hát egy ilyen rendszer-átalakításhoz primer invesztíció kell, hát ezt nem lehet ilyen forráskivonás keretében úgy megcsinálni, hogy továbbra is biztosítjuk a lakosságnak a szükségletalapú ellátást!
Azt kell mondjam, kérnem, hogy figyeljenek arra, hogy semmiféle társadalmi támogatottság nincs önök mögött. Én is ott voltam a szakszervezeti tüntetésen, megbújtam a tömeg között (Derültség az MSZP soraiban. - Gy. Németh Erzsébet: Sikerült?), hallgattam a reprezentatív szakszervezetek megnyilatkozásait. Ami miatt megbújtam, azt is el tudnám mondani, egyes szakszervezeti vezetők a parlamenti képviselőknek mentek neki, ahelyett, hogy a kormányon kérték volna számon ezt az irányultságot.
Tehát nagyon nagy a felelőssége a parlamentnek, mindannyiunknak nagy a felelőssége. Illúzióim nincsenek, mert önök mindig felteszik a kezüket, amikor szavazni kell. A folyosón elmondják, hogy milyen súlyos aggodalmak vannak a fejükben, most már az egészségügyi bizottsági ülésen is megjelenik ez. De itt az egészségügyi bizottság elnöke megint olyan lojális, szervilis magatartást tanúsít, ami egy ilyen jellegű nagy változáshoz méltatlan. Mondom, mert ő szerencsére itt van az ülésteremben. (Dr. Garai István Levente: Megérkeztem!) Azért neked mondom.
Sem az orvos szakma, sem tudósok - az önök tudósai se -, sem az érdekképviseletek, sem civil szervezetek, sem betegszervezetek nem támogatják ezt az irányultságot. Elszakad a parlament a tömegektől, elszakad a közösségektől, a szervezetektől, ha ezt a törvénytervezetet ebben a formában megszavazza.
Szeretnék figyelmükbe ajánlani egy kicsit blikkfangos mondatot: jobb a fájdalmas vég, mint a végtelen fájdalom. Ezt a törvénytervezetet most kellene visszavonni, felülvizsgálni, és a közösségekkel, szervezetekkel, akik szerződő partnerei az államnak - mert a társadalombiztosítás a 10 millió és a mindenkori hatalom között kötött társadalmi szerződés -, kellene újragondolni, és az egészségügy megújítását teljesen más alapokra, népegészségügyi alapokra helyezni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
