DR. FAZEKAS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. FAZEKAS SÁNDOR
DR. FAZEKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselők! Tisztelt Ház! Egy olyan fontos térségi ügyben szeretnék szót kérni, amely a Tiszafüred-Karcag vasútvonal vonatkozásában a Nagykunságot, a Tisza-vidéket is nagymértékben foglalkoztatja. Jól tudom, hogy késői az óra, és ma már több hozzászólás is volt vasútügyben, mégis biztos vagyok abban, hogy a választók iránti felelősségérzet és a téma fontossága indokolja azt, hogy ezek között a falak között ezzel a kérdéssel foglalkozzunk.
Hogyan is kezdődött ez az egész dolog? Talán az önkormányzatiság szempontjából is szimptomatikus, amikor október végén, 31-én jött egy levél a minisztériumból, a közlekedési minisztertől, amely tudatta a városi, illetve községi önkormányzatokkal, hogy november 8-ig nyilatkozzanak arról, hogy térségi vasútként akarják-e üzemeltetni az eddig a MÁV által fönntartott vasútvonalakat. Ez azért is elgondolkoztató, tisztelt Országgyűlés, mivel ez egy állami feladat, és az önkormányzatoknak a jogi háttér kidolgozatlansága, a téma újszerűsége, illetve az idő rövidsége miatt aligha állt módjukban bármilyen komoly döntést hozni ebben a kérdésben.
És nemcsak erről a térségről van szó. Ha szétnézünk a megyében - hiszen a közlekedés a megye különböző területei között vasúton történik -, akkor jól látható, hogy öt vasútvonal érintett, így az Újszász-Vámosgyörk, a Kál-Kápolna-Kisújszállás, a Mezőtúr-Orosháza-Mezőhegyes és a Lakitelek-Kunszentmárton vonal is a karcagin túlmenően. Ez azt jelenti, hogy 22 települést és 152 ezer főt, a megye népességének 37,4 százalékát érinti a tervezett személyforgalom-megszüntetés. 16 település, köztük városok is vasútvonal nélkül maradnának, összesen 65 ezer fő, a megye népességének 16,1 százaléka. Ez nyilván komoly hatással van a megye gazdaságára, idegenforgalmára, a közlekedésre. Olyan települések, mint Abádszalók, Tiszafüred vagy Berekfürdő, amelyek országosan is ismert turisztikai célpontok, lennének vasút nélkül.
Voltak aztán következményei a kihívásnak, amelyet a gazdasági tárca megfogalmazott, hiszen polgármesterek közös nyilatkozatban tiltakoztak, a kistérségek is megfogalmazták ellenvéleményüket, így a karcagi kistérség is, november 8-án pedig Tiszafüreden a vasútvonal mentén, illetve Karcagon tüntetésre is sor került, amelyet a Nagykun Polgári Kör szervezett; több száz résztvevő nyilvánította ki szolidaritását a vasúttal összefüggésben, ahol egyébként a személyforgalom mellett a teherforgalmat is megszüntetésre ítélik. Nem támasztja alá semmilyen gazdasági érv ennek a vasútvonalnak a fölszámolását, hiszen a forgalomszámlálási adatokat délelőtt 10-kor végezték, amikor minimális a mozgás, és nincsenek egzakt adatok arról sem, hogy a teherforgalom mit jelent.
Elgondolkoztató az is, hogy ezt a helyi érdekűként induló vasutat 1931-ben olyan feltétellel adta át a részvénytársaság a MÁV részére, hogy ott a forgalmat fönntartja. Ez egy olyan jogfolytonos állapot, amely a mai időszakra is kihatással bír.
Az önkormányzatok tiltakozását követően levélben fordultam a miniszter úrhoz, akitől egy olyan választ kaptam, amely több oldalon át taglalja az érveket a fenntartás ellen. Tanulságos az a része, hogy a szóban forgó vasúti mellékvonalról végleges döntés még nem született. Ez a mai vitában is elhangzott. Kérdés az, hogy mi a végleges döntés fogalma, hiszen ha a dolog elejére visszamegyünk, az október végi levélben az szerepel, hogy decembertől a minisztérium a Karcag-Tiszafüred vasútvonalra, illetve más vasútvonalakra, amelyek a megyében érintettek, nem rendel meg személyszállítást, amennyiben a térségi vasúttá nyilvánítást a települések nem fogalmazzák meg, ezt a szándéknyilatkozatot nem teszik le. Én azt hiszem, ez elég egyértelmű döntés amellett, hogy itt már kimondták a végső szót.
Én csak bízom abban, hogy ez a végső szó még megmásítható. Bízom abban, hogy össze tudnak fogni az érintettek politikai hovatartozástól, elkötelezettségtől függetlenül azért, hogy ez a vasútvonal megmaradjon, és továbbra is szolgálja azt a feladatot, amelyre rendeltetett. Bízom abban, hogy egy ilyen összefogás megmenti a térség vasúti közlekedését csakúgy, mint a megyéét, amely vasúthálózatának felét veszítheti el egy felelőtlen, átgondolatlan döntés esetleges végrehajtása esetén.
Köszönöm szépen a figyelmet. Tisztelt Országgyűlés! Ezeket kívántam elmondani.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem