DR. GÓGL ÁRPÁD
DR. GÓGL ÁRPÁD
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Igen, Gyula Ferencné azt mondta, hogy garanciát kell adni - idézett egy szakaszt - a befektetőknek. Azt hiszem, ennek a törvénynek garanciát kellene adnia a betegeknek, mert az egész ellátórendszer alapelvei, ha jól érvényesülnek, már ami a XXI. századra kimunkálódott, akkor garanciát a betegek kapnak, és mivel kétharmadban ők nyugdíjasok, a nyugdíjasaink kapnak.
Keller képviselő úr azt mondta, hogy megkísérel felnőni Mikola miniszter úrhoz. Magam 1963-ban végeztem el az orvostudományi egyetemet, tapasztalataim alapján megkísérlek felnőni Keller Lászlóhoz.
(11.50)
Három alapelvnek kellene megfelelni egy reformnak, mert hogy reformra szükség van, azt tudjuk. Az egyik alapelv a szolidaritás, erről sokat beszéltünk. A második alapelv, hogy egyenlően lehessen hozzáférni mindenütt Magyarországon az ellátórendszerhez. És van egy harmadik alapelv, aminek jó magyar fordítása nincs, ez a szubszidiaritás, ami azt jelenti, hogy a kérdéseket a lehető legalacsonyabb szinten kell megoldani, egy jó egészségneveléssel lehetőleg otthon, a családban, kisközösségben, alapellátásban, és így fölfelé, egészen a transzplantációs intézetig.
Megkaptuk azt a vádat, hogy nincs elképzelésünk, ezért én a magam részéről röviden szeretném összefoglalni, mi az az elképzelés, ami mellett megkíséreltük az egészségügyi rendszert jól fölépíteni, szolidaritáselvre, egyenlő hozzáférésre és szubszidiaritásra. Azt gondoljuk, hogy megkerülhetetlen az, hogy a finanszírozás tekintetében egy szolidaritáselvű közfinanszírozott egészségbiztosítási rendszer fennmaradjon, és ezt tartsuk fenn. Ez az egészségügyi egységes közfinanszírozás, a szolgáltatást vásárló mint szolgáltatást vásárló előnyben van, hiszen ő tudja a szolgáltatók versenyeztetését lebonyolítani.
A járulékbeszedés módja vitatható lehet, a forrása is. De európai gyakorlat szerint vagy adót, vagy járulékot, vagy ennek a vegyes rendszerét alkalmazzák, és azt gondolom, ha ezt méltányosan valósítjuk meg, vagyis mindenki lehetőségéhez mérten hozzájárul a terhek viseléséhez, ez az, ami elfogadható.
A társadalombiztosítás mai rendszerének problémái nem elvi és rendszerbeli eredetűek, hanem azt a működés, illetve a működtetés zavarai okozzák. Ez az, amit ha korrigálunk, a nemzeti kockázatközösség fenntartható, és a kifizető rendszerű szervezeti reformokkal, a szolgáltatást vásárló szerepének megerősítésével költséghatékonnyá tehető a társadalombiztosítás. És ez a társadalombiztosítás képes adott forrásból a legtöbb egészségnyereséget eredményező szolgáltatást megvásárolni. Szükséges tehát a nemzeti kockázatközösség fenntartása hosszabb távon is.
A társadalombiztosítás által finanszírozott alapvető egészségügyi ellátásokat pontosan körül kell határolni. Az úgynevezett biztosítási alapcsomag nem szűkíthető le egy szegénybiztosításra, annak minden ismert betegségre kell legalább egy hatásos gyógymódot tartalmaznia. Az alapcsomag meghatározásának ezen alapelvét alkalmazva elkerülhetővé válik mind a bizonyos betegségben szenvedők méltánytalan kizárása, mind a várólisták robbanásszerű kialakulása. Hogy ez így történt, azt hiszem, mindannyian észlelték.
Az önkéntességen és az egyéni egészségi állapoton, tehát egy biztosítási kockázatra épülő magánbiztosítás természetesen fölépíthető, az üzleti biztosítóknak ez lehet a terepe, és a differenciált egyéni igényeket ki is lehet elégíteni, de nem az össztársadalmi biztosító kárára és annak a forrásaiból. A kiegészítő biztosítások alapvetően az ellátás körülményeire, néhány esetben másra is kiterjedhetnek. Ha ez megvalósul, akkor valóban többletforrásként jelenik meg az egészségügyi rendszerben, amely egyébként forráshiányos. De mondok egy másik példát is, mert ki lehet alakítani a társadalombiztosítás rendszerén belül is vagy azon kívül is egy kötelező, kockázatarányos járulékfizetésen alapuló, elkülönített költségvetéssel rendelkező nemzeti szintű, önálló társadalombiztosítási ágként a balesetbiztosítást; típusosan olyan fejezet, amely biztosításként megjelenhet.
Kérem, ha az egészségbiztosítást a vásárlói szerep betöltésére alkalmassá tesszük, nincs értelme annak, hogy megjelenjenek tőkemegtérüléssel és a működtetési költség növekedésével járó magánbiztosítók nagy számban. Egy olyan elem van, amit viszont rendezni kell, mert az amortizáció kérdésének rendezése elkerülhetetlen. Enélkül tulajdonképpen nem lehet jól működtetni a rendszert.
Még egy dolgot mondanék végül: ha az amortizáció finanszírozási rendszerbe építésével és a jelenlegi céltámogatási rendszer átalakításával a központi költségvetés rendezi a helyzetet, abban az esetben a hátrányos helyzetű területek felzárkóztatására lehetőség nyílik. A kiegyenlítésre pedig szükség van, mert csak akkor fogjuk tudni úgy rendezni a magyar egészségügyet, hogy érvényesüljön az a három alapelv, amit az elején elmondtam, tehát szolidaritáselvű legyen, megtartsuk a szolidaritáselvűséget, az egyenlő hozzáférés lehetőségét megnöveljük, és jó szerkezetben, jó szubszidiaritási rendszerben tudjuk biztosítani az optimális működést.
A gond ma az, hogy ránk kényszerítenének egy olyan törvényt, amely semmi más célt nem szolgál, mint egy politikai csoport érdekét. És még egy nagy baj van, senki nem vallja be, hogy a szűkített konvergenciatörvény miatt forrásaitól megfosztott egészségügyi rendszerünket ilyen módon toldozzuk-foldozzuk. Nagyon nehéz egyensúlyban tartani a mai egészségügyi rendszert a mai körülményekkel, de úgy előrelépést sugallva visszalépni, ahogy ez a törvény teszi, az megengedhetetlen.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
