DR. PERJÉSI KLÁRA
DR. PERJÉSI KLÁRA
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A magyar társadalom a rendszerváltozás óta hosszú utat tett meg. A hosszú út valamennyiünket érintett: minden egyes alrendszert, és meg kell valljuk, hogy vannak vesztesei ennek a rendszerváltozásnak. A mezőgazdaság és az oktatás mellett az egészségügy volt az egyik legnagyobb vesztese ennek a változásnak.
Miért voltunk vesztesei? Talán éppen amiatt, mert az egészségügyi ellátórendszer nem volt képes alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez olyan mértékben és módon, amit az adott körülmények, a lehetőségek és a kihívások elvártak volna.
Az elmúlt másfél év többek között itt a parlamentben éppen ennek az alrendszernek az átalakításától is hangos volt. Az egészségügy véleményem szerint az egyik legnagyobb alrendszere az országnak: a legtöbb alkalmazottat foglalkoztatja, és egyben a legbonyolultabb, a legspeciálisabb, és éppen amiatt, hogy minden tevékenységével az emberi lét, az emberi lélek és test legmélyebb valójába avatkozik be adott esetben.
Mit kívánunk elérni ezzel az új, az egészségbiztosítás átalakítását célzó törvénytervezettel? Sokan ismerik, sokszor elhangzott, de mégis el kell hogy mondjuk: olyan rendszer kellene, amely mindenkire kiterjed, kötelező és egységes egészségbiztosítást ad. Ugyanakkor szolidárisnak és igazságosnak is kell lennie. Az adott szabályok között igenis mindenki fizesse be az ehhez szükséges járulékokat, juttatást pedig csak annyit vegyen ki, amennyire arra állapota, az adott keretek lehetőséget adnak.
Természetesen kezelni kell tudnia mindazokat az egyedi, súlyos eseteket is, amelyek nem férnek bele egy tömeges ellátásba. Nem mellékes az a kívánalom sem ettől a törvénytervezettől, hogy hosszú távon kell biztosítania a rendszer fenntarthatóságát. Ahhoz, hogy ez mind megvalósuljon, megfelelő szervezeti keretet szükséges felállítani olyan vezetéssel, irányítással, olyan menedzsmenttel, amely a minőségbiztosításon túl képes ezt a rendszert az előbbi céloknak megfelelően működtetni, és az előbbi célokat biztosítani.
Az új, az egészségbiztosítás átalakítását célzó törvénytervezetnek két sarkalatos pontja van, amiről a vita folyamatosan folyik. Az egyik, hogy beengedjük-e a magyar gazdaságot a rendszerbe vagy sem. A másik: ha beengedjük, azt milyen mértékben tegyük meg, és ha beengedtük, akkor ehhez milyen jogosítványokat biztosítsunk számára?
A törvénytervezet egyértelművé teszi, hogy be kell engedni a gazdaságot a magyar egészségügy, az egészségbiztosítás rendszerébe. Miért kell beengednünk? Egyrészt 1990-ben rászabadult a piac a magyar egészségügyre. Nem akarom itt sorolni, hogy a villától a legdrágább vizsgálati és terápiás eljárásokig mindent a piacról kell beszerezni, mindeközben az egészségügyben dolgozó orvosok és mások jelentős jövedelme hálapénzből adódik, nem pedig a társadalmi hierarchiából, társadalmi szerepükből következő legális fizetésekből. Emellett természetesen az állam számára - pontosan tudjuk, a régi országgyűlési képviselőknek még jobban kell tudniuk - mind pénzügyileg, mind lakossági oldaláról nézve mennyire kevésbé - és egyre inkább - fenntartható volt a mai rendszer.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy azért kell beengednünk többek között a gazdaságot, mert nincs meg ma a mi rendszereinkben az a menedzsment és szervezetirányítási kultúra, amelyekkel a XXI. században az új szituációkat kezelni lehet. Hiányzik az a tőke a rendszerből, amely az új pályára állításhoz szükséges, és ami a legfontosabb talán, hogy kordában tudja tartani mindazokat a piaci szereplőket, amelyek alapvetően eldöntik ma az egészségügyi források kifizetését.
Vannak kockázatai az új rendszernek? Természetesen vannak. De csak a félelmeket emlegetni, túlhangsúlyozni, netán hamis alapokra építeni komoly felelősséget vet fel mindenki részéről, aki ezt teszi. Mi a garanciája, mi az alapvető előnye a tervezett rendszernek? Biztosított benne az állami többség. A magántőke, a gazdaság legfeljebb 49 százalékot kaphat belőle. A parlament dönti el, hogy milyen kereteket biztosít a pénztárak működéséhez, és ellátja a felügyelet szerepét.
A másik sarkalatos kérdés, hogy ha beengedjük, akkor az igazgatóságokban vagy máshol milyen szerepet, jogosítványt kapjon, aki beszáll ebbe a rendszerbe. Kérdezem én: ha egyszer az állam a parlamenten keresztül a szabályozás révén, a felügyelőbizottságok révén biztosítani tudja a közérdek szerepét, akkor miért kellene az igazgatásba a napi operatív feladatok között beavatkozniuk?
(10.50)
Mint gyakorló polgármester tudom, mennyire nem könnyű az újat, a változást elfogadtatni, holott a változás az életünk lételeme. A világot sohasem azok viszik előre, akik a nemeket mondják. Bízom benne, hogy a törvénytervezet elfogadásra kerül, és minden akadályoztatás ellenére hamarosan Magyarország, mindannyiunk érdekét szolgálja.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
