DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Abban egyetértünk természetesen, hogy a legjobb szociálpolitika a foglalkoztatás és az, hogy a foglalkoztatáspolitika több szálon is összekapcsolódik a szociális ellátórendszerrel. A családok anyagi biztonságát az garantálhatja, annak kell normális esetben garantálnia, hogy a felnőtt családtagok dolgoznak, és így a szociális ellátásoknak is elő kell segíteniük a foglalkoztatást. A juttatásoknak azonban egyszerre kell megfelelni a szociális biztonság és a munkára ösztönzés követelményének. Ez egyébként nagy kihívás, hogy hogy lehet olyan jó szabályozást csinálni, hogy ez pontosan így legyen.
Bizonyára képviselő úr is ismeri, hogy a családtámogatási reform kapcsán 2006 júliusában átalakult a segélyezés rendszere, és bevezetésre került a családi segélyezés. A korábbi fix összegű ellátást a család szerkezetétől és jövedelmi helyzetétől függő támogatás váltotta föl. Ez igazságosabb, és jobban figyelembe veszi a szükségleteket is és az ösztönzőelemeket is.
A támogatások köre azonban továbbra is azokra a tartósan munkanélküli, vagyontalan személyekre terjed ki, akik együttműködésre és ennek keretében a felajánlott munka elfogadására kötelesek. Tehát ma is van ilyen szabály. Azt bizonyára tudja a képviselő úr, hogy kötelesek együttműködni, és hozhat olyan döntést az önkormányzat, hogy adott esetben, ha nem működik együtt, akkor nem kapja meg a támogatást. Tehát abban az elvben, amit ön említett, hogy segély helyett munka, természetesen egyetértés van közöttünk.
Egyébként a segélyezettek foglalkoztatási mutatóinak javítása érdekében az elmúlt időszakban tett intézkedések már érzékelhető, számokban is érzékelhető eredménnyel jártak. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy elégedettek vagyunk ezzel, de látszik már egyfajta trend. Így például törvény mondja ki, hogy a segély összegének van felső határa. Az elmúlt évben, amikor nem volt felső korlát, a többgyerekeseknél valóban olyan magas összegek kerültek kifizetésre, hogy az egyáltalán nem ösztönzött a munkavégzésre. Ezért kellett változtatni ezen, az ön által elmondott példa is ebből táplálkozott.
A felső korlát beépítése miatt célzott közmunkaprogram is indult. Az intézkedések révén biztosítottá vált a segélyezett házastársának vagy élettársának a foglalkoztatásban történő együttműködési lehetősége. Ez is arra a példára mutatott rá, amire a képviselő úr utalt.
Ezen túlmenően a szabályozásban a közcélú és a segélyezési kassza átjárhatósága az önkormányzatoknál jó változtatás volt. Én minden önkormányzattól azt a visszajelzést kaptam, hogy ha az önkormányzat felhasználta a közcélú foglalkoztatásra rendelkezésre álló keretét, akkor a segélykeretből erre fordíthat, ha inkább foglalkoztatni tudja az embereket.
A képviselő úrnak arra az állítására, hogy a közfoglalkoztatásra nem vállalkoznak a segélyezettek, mert jobban megéri a passzív támogatást igénybe venni: biztos van ilyen, nem állítom, hogy nincs, de a munkában részt vevő segélyezettek aránya közel 60 százalék. Ez a számokból tényszerűen kimutatható.
Az önkormányzatoknál van igény a közfoglalkoztatásra. Most hirdetett meg a tanács egy olyan közmunkaprogramot, ami december 1-jén indul, és már az eddigi számok alapján is azt kell mondjam, hogy nagyon nagy igény van az önkormányzatok részéről erre a közmunkaprogramra. Azt kell mondjam, hogy amit a program meghirdetésekor szándékunkban állt elérni, nagy valószínűséggel sikerülni fog, hiszen nagy az igény az önkormányzatok részéről.
Ezzel együtt azt mondom, képviselő úr (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy nem lehetünk elégedettek. A tárca tovább dolgozik olyan szabályozáson, hogy hogyan lehet jobban munkára ösztönözni…
