DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Igen tisztelt Országgyűlés! Fontosnak és helyesnek tartom, hogy a magyar közoktatás napja alkalmából képviselő úr nemcsak az adott napnak, hanem ennek a tematikus hétnek az eseményeiről és a magyar közoktatás kérdéseiről általában szólt. Fontosnak tartom azt is, hogy a Pedagógusok Szakszervezetének kezdeményezésére 1991 óta megünnepelt, megvitatott nap olyan formában is a politikai döntéshozók, képviselők és a szakma szereplői közötti párbeszéddé alakult, hogy a képviselők nemcsak újságcikkekből, jelentésekből vagy éppenséggel saját választókerületük tapasztalataiból, hanem egy-egy intézményben tett látogatásból, ott a problémák, örömök megismeréséből is kialakíthatják véleményüket.
Azt gondolom, hogy túlmutat kormánypárti és ellenzéki határokon, hogy a magyar közoktatásban a legfontosabb cél az alapkészségek megerősítése. Hogy mindenki számára világos legyen, ne egyszerűen csak szakmai szlogenekkel éljünk: azt szeretnénk elérni, hogy ha a gyermekeink, a diákjaink jól megtanulnának olvasni, helyesen tudnának írni, jól megtanulnának számolni, hogy értsék az elolvasott szöveget. Ez az alap. Ez a bázis, erre a szilárd alapra lehet a későbbiekben építeni a szakismereteket, erre lehet építeni a későbbiekben egy jó felkészülést az érettségire, és természetesen legtehetségesebb professzoraink és legnagyobb tapasztalattal rendelkező felsőoktatási intézményeink is csak akkor tudják a tudományt elhelyezni a hallgatók, a diákok ismereteiben, ha ők a korábbiakban nem pótolnak, hanem ezen szilárd alapra megfelelő időben tudják építeni a megfelelő tudásanyagot.
Ahogy a képviselő úr elmondta, valóban jelentős az esélykülönbség a mai Magyarországon. Ezért én most nem is az esélyegyenlőségről beszélek. Elismerem, ez egy helyes távlati cél, de legyünk reálisak, az esélykülönbségek mérséklése az, ami a mai közoktatás-politikának egy meghatározó és reális, elérthető célkitűzése lehet, az is. Ezért az Arany János tehetséggondozó programra és a hasonlóan Arany János nevét viselő kollégiumi programra vagy az Útravaló-programra szeretném felhívni a figyelmet, amelyek nem tervek, hanem megvalósuló és minden iskolai közösségben jelen lévő programok. Az Útravaló esetében hadd mondjam el, hogy immáron 17 ezer, döntő többségében halmozottan hátrányos helyzetű fiatal, gyermek, diák és az őket segítő, támogató mentor, pedagógus vesz részt ebben a programban. Ezt továbbvinni érdemes, ezt fejleszteni, ezt bővíteni érdemes, és ha az egész problémát nem is képes megoldani, annak egy jelentős részét, azt gondolom, hogy meg tudja oldani.
Két olyan területről szeretnék beszélni, amelyről ritkábban szólunk a közoktatáson belül. Először, kérem, hadd említsem az óvodák helyzetét és az óvodai nevelést. Minden tapasztalat azt mutatja, hogy akár a hátrányos helyzetű gyermekekről ha beszélünk, minél gyorsabban be tudjuk vonni őket az oktatási szisztémába - milyen nagy jelentősége van az egészben az óvodának -, annál nagyobb esélyünk van arra, hogy szakmával a kezében és tudással a fejében, egyetemi diplomával a kezében tud kilépni valóban a munkaerőpiacra. Megfordítom: minél később tudjuk behozni a rendszerbe, annál kisebb az esélyünk, hogy ezt elérjük. A magyar óvodai szisztéma európai összehasonlításban is példaadó, nagyszerű óvópedagógusaink és egy jól működő szisztéma az, amelyik ezt jelzi. Más tekintetben a szakképzés, ahol gyakorlatorientált, a szakmával és a szakma változásaival szoros kapcsolatot tartó oktatás megteremtése, újrateremtése a cél.
Végezetül szeretném elmondani, hogy mindez csak akkor sikerülhet, ha a szakma, és természetesen első helyen említve a pedagógusokat, ebben egyetértenek. Utolsó mondatom tehát az őnekik szóló köszönet, megköszönve azt a munkát, amit több mint 180 ezer magyar pedagógus ebben az országban tisztességgel és becsülettel végez.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
