DR. KINCSES GYULA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Többszörös örömmel ért Puskás képviselő úr felszólalása, mert egyrészt valóban rendkívül fontos az, hogy ezen a helyen is megemlékezzünk erről a napról, és köszönetet mondjunk a véradóknak, másrészt fontos az, hogy vannak olyan ügyek, vannak olyan témák, amelyek még nem politizálódnak át, amiben teljesen egyet tudunk érteni, és egyformán gondolkozunk.
Ma már az is üdítő dolog, hogy mindkettőnk felkészítésében ugyanazok a számok szerepelnek, hiszen már néha ebben is vannak különbségek, de a gondolatok is ugyanezek voltak, hiszen én is arra akartam felhívni a figyelmet, hogy több a véradás az egyszerű orvosi segítségnél: egyszerre áldozatvállalás is, hiszen a saját testéből, életéből ad át valaki másnak egy részt, és ezáltal ez tényleg túlmutat egy egyszerű fizikai aktuson. És nem az igaz önmagában, ahogy kategorizálni szoktuk, hogy a vér gyógyszer - ennél lényegesen több.
Magyarországon a véradás helyzete szerencsére még stabil. Ez egyrészt a Vöröskereszt áldozatkész szervezőmunkájának is köszönhető a véradók aktivitásán kívül, másrészt pedig szerencsére az orvostudomány fejlődése is egyre több olyan módszert, eszközt kínál, ami a vérigényt csökkenti az ellátásban.
Rendkívül fontos az, hogy köszönetet mondjunk egyrészt a véradóknak, másrészt a véradásszervezőknek, azaz a Vöröskeresztnek is, amelynek egyik legfontosabb tevékenysége a véradás szervezése, de nem kizárólag a véradásszervezés az, amivel az egészségünkhöz hozzájárulnak, hanem egyre aktívabban vesznek részt a szűrési prevenciós programok lebonyolításában is.
Szintén példaértékű az, hogy jó ügyekben tudunk összefogni, például a véradással kapcsolatos vizitdíjmentesség ügyében. Igen, vannak olyan társadalmi értékek, amelyek mellé egyformán fel tudunk sorakozni, és közösen tudjuk kifejezni a hálánkat azoknak, akik sokat tesznek a többiekért.
Még egyszer köszöntök minden véradót, és köszönöm a lehetőséget képviselő úrnak is, hogy erről itt beszélhettem. (Taps.)