ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Képviselőtársam elmondta, hogy minden huszadik magyar állampolgárnál ezt a kérdést hogy próbáljuk megközelíteni, és ugyanúgy veleszületett genetikai hajlam. Ebben én sem osztom a véleményt, mert a genetikai hajlamba sok minden belefér, csak kérdés, hogy a társadalom vagy adott esetben az a környezet fokozza-e a hajlamosságra való alkalmasságot, vagy pedig csökkenti vagy elfojtja azt a hajlamosságot.
A másik ilyen kérdés, amit nem tartok szerencsésnek, hogy a képviselőtársam felhozta a budapesti felvonulást és az ottani atrocitásokat. Egyből olyan jelzőket használt, hogy szélsőséges, fasiszta, meg mit tudom én, milyen. Nem helyes dolog ez. Ha egy törvényt akarunk alkotni, nem helyes dolog, mert szembe lehet vele állítani 2006. szeptember 17-ét, október 23-át, és lehetne számos dolgot felsorolni, amikor maga az SZDSZ is jóval később próbált meg megszólalni, Kóka miniszter úr megszólalásával, hogy helytelennek tartotta az akkori atrocitásokat. Tehát nem tartom helyesnek. Ha egy törvényt akarunk alkotni, akkor én is azt mondom, hogy tegyük rendbe az előzőeket. Ahogy a képviselő asszony is mondta, tegyük rendbe, lássunk tisztán és világosan, és ha más úton is szeretnénk még a törvényhez hozzányúlni, akkor valóban egy komolyabb vizsgálatot mindenképpen megérdemel maga az egész törvény-előkészítés, hogy mindenki lásson tisztán.
Nem szeretném a társadalmat kizárni ebből a vitából. Azért is mondtam, hogy ha három hét alatt le akarunk verni a parlament előtt egy vitát, az nem biztos, hogy jó, nemcsak a parlamenti képviselők nemtetszését fogja kiváltani, hanem az állampolgárok többségének is a nemtetszését. Úgy érzem, hogy egy törvényt akkor alkotunk meg helyesen, ha az állampolgárok is azzal tudnak azonosulni, együtt élni és azt szolgálni, vagy maguk javára a törvényeket úgy alakítani, hogy ne bírósági precedensek legyenek abból. Én erre szerettem volna inkább rávilágítani, és nem az egyéb atrocitások körüli problémákkal foglalkozni.
Azt látom, hogy az elmúlt időszakban rengeteg olyan törvényt alkottunk, amire azt lehet mondani, hogy a társadalom széles rétege nem volt fogadókész, mert nem volt rá fogadókész. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Számos alkalommal került vissza a parlament elé újból megnyitva, és újabb vitákat végigverve tulajdonképpen a parlamenti ülésen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem