GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Néhány, a vitában fölmerült kérdéssel szeretnék foglalkozni. Megfelelően előkészített-e ez a jogszabály? Mi a helyzet az új polgári törvénykönyvvel? Mennyire gyorsan került ez a téma a parlament asztalára?
Elintézhetnénk ezt azzal is, hogy 2007 van, 17 évvel ezelőtt volt Magyarországon rendszerváltás, és egy alkotmányos demokráciában élünk, és két évtizede, majdnem két évtizede rendezetlen kérdésről van szó. Tehát a gyorsaságot, azt gondolom, túlzás megemlíteni ebben a vonatkozásban.
(13.50)
Egyébként az előző parlamenti ciklusban a liberális frakció több képviselője ezzel meglehetősen hasonló tartalmú indítványt benyújtott a magyar Országgyűlésnek. Volt róla vita, és természetesen - idézőjelbe tettem - akkor sem engedték - ahogy most a melegházasságról szóló javaslatot - plenáris ülésre, de évekkel ezelőtt már volt a parlament asztalán ilyen javaslat. Hosszú évek óta folyik ez a vita különböző politikai indítványok, alkotmánybírósági döntések nyomán, így nem lehet azt mondani, hogy bárkit felkészületlenül ért volna, aki a véleményét ebben az ügyben el szeretné mondani.
Én magam fontos kérdésnek tartom azt, hogy olyan jogintézményt hozzunk létre - ha már nem házasságról van szó -, ami egy elkülönített, ha tetszik, a jogrendszeren belül valahova a sarokba internált, szegregált jogintézmény, amit külön, elkülönített módon csak az azonos nemű pároknak hozunk létre, ezt nem tudom elfogadni. Liberálisként azért támogattam eredetileg a házasságot, mert azt gondolom, hogy akkor van jogegyenlőség, ha vagy magát az intézményt nyitjuk meg, vagy olyan intézményt hozunk létre, amit a nemi orientációtól, a szexuális orientációtól függetlenül lehet igénybe venni.
Az sajátos megoldás, hogy azt mondjuk, hogy létrehozunk valamit. Van, ahol így csinálják, de nekem nem szimpatikus. Létrehozunk valamit egyfajta jogi karanténban, hogy akkor ott… Innen egy lépés az, hogy ezt valahogy fizikailag is valósítsuk meg: létrehozunk egy jogintézményt, amit csak a saját nemükhöz vonzódó embereknek lehet igénybe venni, és egyébként azt is csak majd nem tudom, hol, valahol a Hortobágy erre kijelölt helyén lehessen majd intézményesíteni, és ott élhessenek ezek az emberek. Ez a szemlélet szerintem nem elfogadható. Jogegyenlőség akkor van, ha ezek az alapvető intézmények mindenki számára egyformán igénybe vehetők.
Többletjogokat biztosít-e egy ilyen jogszabály? Mondjuk ki, hogy nem többletjogokat biztosít, hanem elindul azon az úton, hogy bizonyos joghátrányokat felszámoljon, hiszen igaz, hogy formálisan ez a Ptk.-módosítás, amire kereszténydemokrata képviselőtársam hivatkozik, megpróbált eleget tenni annak az alkotmánybírósági döntésnek, ami azt mondta, hogy igenis a szexuális orientációtól függetlenül - mondja az Alkotmánybíróság - két ember tartós, érzelmi alapú együttélése megvalósíthat olyan társadalmi értéket, ami alapján joggal tartanak igényt jogi elismerésre.
Igaz, hogy ezt a feladatot egy Ptk.-módosítás formálisan megpróbálta azzal kipipálni, hogy az élettársi kapcsolat legyen igénybe vehető az azonos neműek számára is, csak továbbra is ott volt a probléma, hogy az élettársi kapcsolat és a házasság között milyen különbség van. Mert nem az a kérdés, természetesen, hogy az élettársak és az élettársak között nem teszünk különbséget, hanem az a kérdés, hogy milyen joghátrányok léteznek, amiket ez a törvényjavaslat megpróbál felszámolni a vagyonjogban, az öröklési jogban, adott esetben egészségügyi információs jogokban.
Joghátrány-e az - és Herényi Károlytól kérdezném -, álprobléma-e az, hogy Magyarországon két azonos nemű ember együtt él érzelmileg stabil, kiszámítható, hosszú távú kapcsolatban 30 évig, az egyikük súlyos beteg lesz, bekerül a kórházba, és a másik számára nem adnak ott információt, nem adnak felvilágosítást, mert papíron nem a hozzátartozója? Joghátrány-e ez, álprobléma-e ez? Minden bizonnyal joghátrány, és minden bizonnyal nem álprobléma.
Melegházasságról van-e szó ebben a törvényjavaslatban? Nem melegházasságról van szó egyrészt, azért nem, mert nem csak az azonos neműeket érinti, sőt számszerűleg elsöprő többségében olyan embereket érint, akik heteroszexuális kapcsolatban élnek, de nem akarnak összeházasodni. És azért sem melegházasság, mert nem házasság, mert néhány komoly különbséget lehet felmutatni például az örökbefogadás területén. Gyengíti-e - elhangzott ez a vitában -, hogy a nemzeti élet erejét gyengíti egy ilyen törvényjavaslat?
Tisztelettel megkérdezném, hogy tagjai-e a nemzetnek azok a magyar állampolgárok, akik azzal a hajlammal születtek, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. Mi, a heteroszexuális többség, parlamenti képviselők vesszük magunknak a bátorságot, hogy azt mondjuk, hogy ők nem tagjai a nemzetnek? Hogyan kell ezt érteni? Az, hogy ezek az emberek jogegyenlőségben, stabil kapcsolatban azzal az alapvető jogukkal élhessenek, hogy méltósággal és boldogan éljék le az életüket ebben az országban, ez szerintem egy fontos nemzeti kérdés. És az gyengíti a nemzet erejét, ha minden huszadik magyar állampolgárt elküldünk valahova a sarokba, mert nem tudjuk elfogadni azt, hogy ők olyanok, amilyenek.
A kérdésfelvetést sem értem. Mint ahogy azt sem értem, hogy milyen típusú szövegek azok, hogy a jogalkotás nem generálhatja ezeket, nem erősítheti ezeket a folyamatokat. Nem erősít semmit ez a jogalkotás. Nem azért lesz több olyan fiatal, aki élettársi kapcsolatban akar élni, mert mi most ilyen törvényt alkotunk. Nem azért lesz több vagy kevesebb saját neméhez vonzódó ember Magyarországon, mert a parlament ilyen vagy olyan jogszabályokat alkot.
Amikor ezt a törvényt beterjesztjük, megvitatjuk és elfogadjuk, akkor társadalmi tényekre reagálunk. Azt látjuk, hogy ma a fiatalabb korosztályokban minden harmadik stabil, hosszú távú párkapcsolatot élettársi közösségben akarnak leélni ezek az emberek. És nem gondolom, hogy nekünk jogunk lenne pálcát törni felettük, és jogunk lenne elvárni tőlük törvényhozóként, hogy a mi elképzeléseink - konzervatív, szocialista vagy liberális elképzeléseink - szerint alakítsák ki a saját elképzeléseiket arról, hogy szerintük hogyan kell boldogan élni ebben az országban.
A társadalmi megegyezés kérdéséről. Egy későbbi, azt hiszem, talán az utolsó felszólalásomban - még egy hosszabb idejű felszólalásra készülök - szeretnék egy történelmi példát mondani önöknek arra, hogy milyen eséllyel tud kialakulni társadalmi megegyezés ebben a kérdésben, úgyhogy erre majd még később visszatérnék. De azt jelezném, hogy én azért nagyon örültem volna a társadalmi konszenzusnak néhány hónappal ezelőtt, csak akkor nem hallottam azok hangját, akik itt most társadalmi konszenzust és társadalmi megegyezést kérnek számon a törvényjavaslat benyújtóitól.
Nem hallottam ezeket a hangokat a parlament jobboldali ellenzékéből akkor, amikor Magyarországon pogromhangulat volt az utcákon, és embereket vélt vagy valós szexuális orientációjuk miatt fizikailag bántalmaztak a magyar fővárosban. Amikor a melegekre vadásztak a melegfelvonulás napján szélsőjobboldali emberek, csoportok Budapesten, akkor még a felszólításunkra sem volt hajlandó egyetlenegy jobboldali párt sem érdemben elítélni azt, ami ott történt.
Tehát a társadalmi konszenzusnak és a társadalmi megegyezésnek lett volna - azt gondolom - ott helye. Nem tudok elképzelni olyan európai országot, ahol hasonló megtörténik úgy, hogy mondjuk, a parlamenti pártok nem egységesen ítélik el azt, hogy valakit Párizsban, Berlinben, bárhol az utcán azért vernek össze szkinhedek meg szkinhedekkel együttérző, de éppen nem úgy kinéző és velük együtt gondolkodó emberek, mert éppen cigányok vagy arabok, vagy zsidók, vagy melegek, vagy azt gondolják róluk ezek az őrültek, hogy ezekbe a csoportokba tartoznak.
Végül néhány elképzeléssel szerintem érdemes foglalkozni, ami a konzervatív érvrendszerben megjelenik, és lehet, hogy az előbb nem mondtam igazat, és nem lesz elég még egy felszólalás erre a dologra, de ezek fontos érvek. Elhangzott itt, hogy a közjót kell a szemünk előtt tartani, és hogy az emberi kapcsolatok stabilitása mennyire fontos, és hogy az a törvényhozó szeme előtt kell hogy lebegjen. Egyetértek! És ha csak házasodni lehet Magyarországon, azzal tudjuk garantálni, hogy a heteroszexuális párok ne váljanak el annyiszor, ahányszor elválnak ma Magyarországon? Tudjuk garantálni? Nem tudjuk garantálni.
Ezek nem olyan társadalmi dolgok, amelyeket egy konzervatív, egy liberális vagy egy szocialista többségű parlament el tud dönteni. Elképesztően sok a válás! Nem véletlenül választják azt - egyébként sokszor óvatosságból - a heteroszexuális fiatalok, hogy - ahogy a képviselő asszony is elmondta - nagyon sokan első lépésként először ezzel próbálkoznak, és ha működik, aztán kötnek házasságot. Nem a mi dolgunk, mondom még egyszer, hogy megmondjuk nekik azt, hogy szerintünk hogyan helyes kizárólagosan az ő boldogságukat megvalósítani. Felnőttként kell kezelni az embereket, és rájuk kell bízni ezeket a döntéseket.
És igen, az, hogy ezek az emberi kapcsolatok stabilan, boldogan megélhetőek legyenek ebben a hazában, igenis fontos törvényhozói feladat. És én például azt gondolom, hogy ha körülbelül minden huszadik magyar állampolgár úgy született, ezzel a nagyon sokszor számára igazi átkot, egész életét végigkísérő átkot jelentő tulajdonsággal született, hogy a saját neméhez vonzódik - mert rengeteg kirekesztés, előítélet, szóbeli, olykor tettleges agresszió sújtja őt emiatt -, ha ez így van, és körülbelül minden huszadik magyar állampolgár így éli az életét, akkor vajon nem az-e a törvényhozó feladata, hogy egy olyan jogintézményt létrehozzon, ami az ő számukra is - semmit nem elvéve a heteroszexuális többségtől - biztosítja azt, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) stabil, kiegyensúlyozott kapcsolatban élhessék le az életüket.
Köszönöm szépen. (Szetey Gábor tapsol.)
