MÉCS IMRE

Teljes szövegű keresés

MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném bejelenteni azt, hogy a saját nevemben beszélek; bár gondolataimat előadtam a frakcióülésen is, és sokan egyetértőleg rezonáltak rá, de úgy gondolom, az a korrekt, hogy most a saját nevemben beszélek.
Én is nagyon fontosnak tartom, hogy ebben a tárgykörben törvényjavaslat születik, de úgy gondolom, sokkal tágabban kellene megfogalmazni és értelmezni, egy nagyobb halmaz keretében, amelynek egy-egy részhalmaza lehet akár az egyneműek együttélése, akár a házasságtól eltérő módon, de mégis különböző neműek együttélése. Úgy gondolom, itt a lényeg az, hogy az életközösségről és az otthonról van szó.
Emberek páronként a legkülönbözőbb okokból élhetnek életközösségben. Például van egy nagynéni és az unokahúga, van két idős testvér, van egy személy és az ápolója és így tovább, akik otthont teremtenek, akik közös háztartást vezetnek, gondoskodnak egymásról, és ami a legfontosabb, és amiről egy törvényházban nemigen szoktunk beszélni: a szeretet. A szeretet fogja össze őket, ugyanakkor egy jogilag rendezett világban élnek, és ezeknek a jogoknak a tisztázása adott esetben fontos lehet. Hány olyan szörnyű esetről hallottunk, amikor két ember egymást gondozva hosszú időn keresztül élt együtt, meghal az egyik, és akkor jönnek távoli rokonok, és mindenből kiforgatják a másik társat? Ez lehet akár egy testvérpár, akárki, két ember együtt vállalkozik arra, hogy együtt élnek, életközösséget alkotnak, hogy gondoskodnak egymásról. Ez fontos értéket jelent a nagy közösség számára is, ez tiszteletre méltó, és ezen belül senkinek sincs joga azt vizsgálni, hogy ez a kapcsolat milyen alapon jött létre, és ennek milyen megnyilvánulásai vannak, hogy az a szeretet milyen jellegű. Hiszen a szeretet mérhetetlenül sokfajta lehet, adott esetben lehet két azonos nemű embernek a szerelme, lehet, ezt nekünk kívülről nincs jogunk megítélni.
A jelenlegi törvényjavaslattal az is az egyik problémám, hogy ha azonos neműek jelentkeznek be erre az élettársi kapcsolatra, ez egyértelműen azt jelenti, hogy nyilvánosságra hozzák a homoszexuális irányultságukat.
(13.00)
(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ehhez joguk van, hogy ezt ők nyilvánosságra hozzák, de ahhoz is joguk van, hogy ez ne legyen nyilvános, mind a kettőhöz joguk van. Az általam javasolt megoldás egy általános megoldás lenne, azon belül senkinek sem lenne joga sem címkézni, sem minősíteni, sem elhatárolni ezeket a kapcsolatokat. Tudomásul kell venni, és bizonyos jogi védelmet kell ennek biztosítani, ami egy gyakorlati dolog.
A másik problémám az, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat és a házasság közötti különbözőséget nemigen látom, egyszerűen nem tudom. Ha egyszerűen csak egy divatról van szó vagy arról, hogy nem szeretjük a “házasság” szót, akkor ezt tudomásul veszem, de nem tudom megérteni, hiszen nem is veszek észre lényeges jogkülönbözőséget a két intézmény között. Mégis a házasság ősi intézményének, amely sok ezer évre tekint vissza, alapvető célját az ivadékok, a gyermekek védelme, a gyengébb társnak a védelme és a család védelme jelentette. Ez fontos volt a mindenkori társadalom számára, ez alapvető érdek. Erre csiszolódott ki az évezredek során a házasság intézménye. A modern korban azonban sokkal sokrétűbbé vált az élet, és ebben olyan együttélési formák jelentek meg, amelyek mind az egyének akaratától függenek, és semmiféle társadalmi megítélés nem helyes, de jogilag biztosítani kellene különösen a gyengébb társakat.
Ezért én tisztelettel azt javasolnám a beterjesztő minisztérium tisztelt képviselőjének, hogy ne zárjuk le az általános vitát, hanem próbáljunk megfelelő szakmai munkával olyan módosító indítványokat kidolgozni, amelyekkel ez az általánosabb cél megoldható. Ezzel nagyon sok problémát sikerülne áthidalnunk: egyrészt le tudnánk fedni azokat a jogos igényeket, amelyek az azonos neműek és a különböző nemű embereknek az együttélésével kapcsolatosak, és kizárólagos magánüggyé teszik azt, hogy ki milyen szempontok alapján létesít életközösséget egy másik emberrel, és ezeket mind nemcsak a jog eszközével, hanem általában is tudomásul kell venni és tisztelni kell.
Én magam a törvényjavaslatnak a struktúrájából nem láttam át, hogy hogy lehet egyszerűbb módon megvalósítani ezt az általános célt, mert annyira a házasságból kiindulva strukturálta a törvényjavaslatot a törvény előkészítője. És mivel itt sokkal általánosabb, sokkal sokrétűbb igényekről van szó, amelyek véleményem szerint mind egyenrangúak, és mind egyenrangúan jogosult arra, hogy megvalósíttassanak, éppen ezért az volna a jó, hogyha megfontolás céljából nem zárnánk le az általános vitát, hanem módunk lenne arra, hogy kidolgozzuk ennek a megfelelő alternatíváját, amit én magam személy szerint szívből tudnék támogatni, és valószínűleg nagyon sokan jó megoldásnak tartanák ezt.
Köszönöm a türelmüket. (Herényi Károly tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem