KARSAI PÉTER

Teljes szövegű keresés

KARSAI PÉTER
KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Asszony! Az államtitkár asszony azzal kezdte az expozéját, hogy miért és most - ez volt a felvezető kérdése - kerül sor erre a fontos törvénymódosításra.
Én meg azt mondanám, akkor lenne igazán kerek ez a kérdő mondat, ha azt tette volna fel, hogy miért és most is, merthogy ebben az esztendőben, ebben a naptári évben ez az ötödik ilyen módosítás, amely a Hjt.-t, az emlegetett 2001. évi törvényt érinti. Szóval, ha bajunk van valamivel, akkor nekem igazán azzal van, hogy egy ilyen fontos törvényt egy éven belül hogyan lehet ötször módosítani, merthogy, még egyszer mondom, ez egy alaptörvény, merthogy nem véletlenül vannak kétharmados részei.
A Hjt., ha úgy tetszik, egy életpályamodellről szóló törvény az én olvasatomban. Olyan, mintha mondjuk, lenne pedagógus-életpályamodell, ami még mindig nincsen - már régóta mondjuk azt is, hogy kellene hogy legyen -; olyan, mint mondjuk, a köztisztviselői életpályamodell, ami természetesen törvényi keretek között, de biztos, hogy jól kiszámítható módon előrevetíti valamely professzió, foglalkozás, jelen esetünkben nyilván a honvédségi tiszti szolgálat előmenetelét, kiszámíthatóságát, magyarán, talán még azt is mondhatnám, hogy jogbiztonságát.
(9.50)
Azaz, aki arra adja a fejét, hogy ő, mondjuk, hivatásos vagy szerződéses katonának áll, akkor bizony tudja azt, hogy és öt év múlva, és tíz év múlva, és húsz év múlva mire is számíthat. Ha egy évben ötször hozzányúlunk egy ilyen törvény módosításához, akkor az pont ezt a kiszámíthatóságot, mondhatnám durvább szóval is, jogbiztonságot is rontja. Arról már most nem is beszélve, hogy tényleg illetlenség talán egy olyan törvényt hétfő reggel felrakni a honlapunkra, amiről éppen délután már dönteni kellene, nem adva időt arra, hogy az ember belemélyedjen, beleássa magát.
Bár ugyan szép dolog, hogy a szakszervezetek ezzel egyetértenek, de mégsem a szakszervezetek hozzák a törvényt, hanem az Országgyűlés. Tehát, még egyszer mondom, ezt megspórolni, ráadásul a kétharmadra tekintettel, nem ildomos, nem célravezető, mert azok a felszólalások, amelyek itt elhangzottak - talán nem véletlenül -, pont ezt az oldalát kritizálták a törvényjavaslatnak, és nem is annyira a tartalmi résszel vitatkoznak.
Többször szóba került az, és az államtitkár asszony is jelezte, hogy egyébként módosító indítványokkal ez azért jobbá tehető. Szeretném jelezni, hogy a Magyar Demokrata Fórum nevében két olyan módosító indítványt terjesztünk, terjesztek elő, amelyek elfogadása esetén az előttünk lévő törvényjavaslatot támogatni tudjuk, ezek elutasítása esetén viszont megfontoljuk, hogy a végszavazásnál hogyan döntünk. Tehát jelzem államtitkár asszonynak, hogy a mai napon leadtuk a módosító indítványainkat, kérem, tanulmányozza behatóan, merthogy azok egyébként pont azt a fajta életpályamodellt kívánják segíteni és erősíteni, amit én elengedhetetlenül szükségesnek érzek ezen a területen is, de mondjuk, ugyanúgy elengedhetetlenül szükségesnek érzek egy pedagógus esetében, egy orvos esetében vagy egy közhivatalnok esetében is.
Azt hiszem, hogy egy ilyen nagy átalakulás után, amely az elmúlt évtizedben érintette a Magyar Honvédséget is, szükség van arra, hogy mihamarabb egy stabil, tényleg kiszámítható életpálya képe rajzolódjon ki a törvényekből, ez pedig csak akkor fog megtörténni, ha nem évente ötször nyúlunk hozzá, mert ma már lassan odáig jutunk, hogy mi se tudjuk, akik ezzel foglalkozunk, hogy akkor most éppen melyik módosításról is van szó, hát akkor az a hivatásos vagy szerződéses katona, aki, hogy úgy mondjam, erre tette fel az életét, az honnan tudja, az hogyan tájékozódjon?
Tehát javasoljuk az államtitkár asszonynak, hogy a módosító indítványok tanulmányozása után, azokat támogatva esetleg, járuljon ön is hozzá ahhoz, hogy az a bizonyos életpályamodell kialakuljon, hogy törvénymódosításra ne kelljen sűrűn sort keríteni, mert ezzel csak rontjuk azt a szándékot, amit egyébként érzek, hogy megvan a kormányzatban is, hogy valóban egy kiszámítható pálya legyen a honvédelem ügye, ezt viszont csak oly módon érhetjük el, ha átgondoltabban nyúlunk az alaptörvényekhez.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban. - Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem