DR. HORVÁTH JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az én hozzászólásomat, megjegyzéseimet egyetlen témára összpontosítanám. Erről nem volt eleddig szó, nevezetesen a törvényjavaslat 9. §-a vámorgazdaság alcímmel szépen ki van emelve, idézőjelbe is van téve, valamit olvasunk is róla, ami engem igen meglep, és úgy érzem, nem hagyható szó nélkül, vagy ha szó nélkül hagyjuk, akkor majd megmarad valamikor későbbre, és valakik elcsudálkoznak rajtunk.
(12.00)
Nos, miről is van itt szó? Tisztelt Ház! A törvényjavaslat szabálysértésekről szól, és egyebek között megemlíti azt, hogy a vámorgazdaság is szabálysértés lehet. Persze, valóban. Azonban ha azt mondjuk, hogy értékre tekintet nélkül 100 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, akkor hol az arányérzék? Ha valaki a zsebében behoz valamit, aminek a határon való áthozatala történetesen illegális, vagy igen jelentős, tehervonat-mennyiségű portékát hoz be, az egyaránt 100 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható? Mert így szól a törvény szövege: értékre tekintet nélkül 100 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
Értem én azt, hogy valaki majd azt mondja, hogy ez az egész dolog, a vámorgazdaság manapság, a szabad kereskedelem világában már valami idejét múlt, elavuló dolog. Magyarország része az Európai Uniónak, vidáman jöhet Csehországból, Ausztriából vagy a huszonvalahány ország bármelyikéből az a termék, nincs vám. Valóban így van ez? Vagy mégsem? Persze az érvelés továbbmegy majd, mondván, a szabad kereskedelem a szándék, a cél, és az Európai Unió az az intézményrendszer, amit kívánatosnak tartunk, és ebben élünk.
Viszont ugyanakkor - nem viszont, hanem párhuzamosan - vámszabálysértés elképzelhető. Hogyan? Először is gondoljunk arra, hogy az Európai Unióban van huszonvalahány ország, az Egyesült Nemzetek Szervezete - amelyik szuverén államokat tart számon - pedig száznyolcvanvalahány országból áll. Az azokból az országokból behozott tárgy más vámeljárás, meggondolás alá kerül. De akkor nem kellene ezzel foglalkozni, tisztelt kormány, aki ezt a javaslatot idehozta hozzánk?
A vámszabálysértések minősége, súlya olyan sokféleképpen változhat - a felszólalásomat is ezzel kezdtem -, ami figyelmet érdemel, és ezt ebben a törvényjavaslatban, ennek a mellékletében vagy magyarázatában ki kellene fejteni. Annál is inkább, mert gondoljuk el: ha ebből törvény lesz, akkor ennek a végrehajtása során milyen bonyodalmakat okozunk a vámhatóságoknak, vagy ha a vámhatóságok döntései megfellebbezhetők, és az ügyek bíróság elé kerülnek, akkor mit fog csinálni az a szegény bíró egy ilyen homályos törvényi szabályozással?
Tisztelt Országgyűlés! Javaslom, hogy mi, képviselők nézzünk ebbe bele. Persze jó volna, ha a kormány ezt kiemelné, vagy úgy módosítaná, hogy beleillene abba a gondolatvilágba, amit vázolni kívántam, és ami magától értetődő. Elképzelhető persze, hogy a vámügyről olyan alapvető és részletes törvényhozás létezik a mi országunkban, hogy ez talán odatartozik, és ilyen fél kézzel, majdnem hogy sekélyesen - rosszabb, mint sekélyesen, konfúzusan - kezelni többet árt, mint használ. Tisztelettel erre hívom fel a figyelmet.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem