CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ékes József képviselő úr felkonferálta a vitazárómat, és nem akarnék neki csalódást okozni. Természetesen eleget fogok tenni annak a felkonferálásnak, amit ő néhány perccel ezelőtt megtett, és reagálni fogok néhány dologra, ami a vitában elhangzott. Azért is tartogattam a vita végére, mert nem akartam megzavarni a Fidesz-kórus énekét, amely általában megszólal itt a parlamentben, függetlenül attól, hogy mi a napirend. Ha végignézzük az elmúlt év különböző műfajban tett előterjesztéseit, azt látjuk, hogy jó néhány képviselőtársamnak - mint Mórickának - mindig ugyanaz jut az eszébe, még olyan dolgok is, amelyeknek semmi közük nincs se a nyugdíjrendszerhez, se a benyújtott törvényjavaslathoz.
Minden olyannal vitatkoztak a Fidesz és a KDNP felszólalói, amik nincsenek benne a törvényjavaslatban. Egyébként valóban az a legkönnyebb út, hogy felállítok egy ellenséget, amit aztán nagy bátorsággal legyőzök, vitatkozom egy sor olyan dologgal, ami nincs az előterjesztésben. Ha visszaolvassák a jegyzőkönyvet, látni fogják, hogy a hozzászólásaik döntő többsége nem a törvényjavaslatról szólt. A törvényjavaslat ugyanis összesen öt dologgal foglalkozik, amelyek közül önök hármat támogatnak, kettővel vitatkoznak, az összes többinek pedig, ami elhangzott, a világon semmi köze nincs a benyújtott törvényjavaslathoz. Ma tulajdonképpen egy kampánynagygyűlésnek voltunk a szemtanúi, és nem akartam megzavarni ezt az önfeledt kampányolást, azt a néhány képviselőt, aki a közönségnek beszélt, néhány dologra, szakmai kérdésre viszont szeretnék reagálni.
Két ügyben szeretnék még ilyen bevezető után is némi egyetértést - ha nem is most, de a későbbiekben - kicsikarni az ellenzék és a kormánypárti oldal között. Az egyik, hogy merünk-e korrekciókat vállalni tíz év után a nyugdíjtörvényen, a nyugdíjrendszeren vagy sem. Azt elég nehéz értelmezni és értékelni, hogy vannak bizonyos kérdések, amelyekben úgy gondoljuk, hogy tíz év után lehet korrekció, például azt a világ legtermészetesebb dolgának tartják, hogy tíz év után ne szűnjön meg a résznyugdíj meg a nyugdíjminimum, holott egy tíz évvel ezelőtti döntés korrekciójáról van szó - ezzel egyetértenek, ilyen típusú korrekciót lehet tenni -, de más típus korrekciót, amely más okból előállna, nem lehet tenni. Azt gondolom, hogy legalábbis egységes mérce szerint kellene mérni: vagy merünk korrigálni egy tíz évvel ezelőtti döntést tíz év tapasztalata, a demográfiai mozgások és más helyzetek alapján - merthogy tíz évvel ezelőtt más körülmények között született ez a törvény, mint ahogy most kell értékelnünk -, vagy pedig nem. De úgy, hogy bizonyos dolgokat igen, másokat meg nem, és arra hivatkozunk, hogy nem szabad egy stabil rendszeren változtatni, nos, ez eléggé álságos érvelés.
A másik ügy a pénzügyi kérdéseket illeti. Minden alkalommal, amikor a nyugdíjtörvény vitája itt az Országgyűlésben előkerül, az a képlet alakul ki, hogy a kormányoldal védi a nyugdíjkassza egyensúlyát, az ellenzék meg úgy tesz, mintha ehhez neki a világon semmi köze nem lenne. Azt kell mondjam önöknek, hogy a nyugdíjkassza egyensúlya nem egy év, nem öt év, hanem az elmúlt évtizedek többféle intézkedésének az eredményeként olyan, amilyen. Lehet erre vállat rándítani, lehet erre azt mondani, hogy az ellenzéket nem érdekli a nyugdíjkassza egyensúlya, törődjön ezzel a kormány, de én azt gondolom, hogy önöknek legalább olyan felelősségük van a nyugdíjkassza egyensúlyának a megteremtésében, mint a kormányoldalnak, ha a nyugdíjrendszerhez hosszú távú gondolkodásmóddal és felelősséggel akarnak hozzányúlni.
Ha olyan szemlélettel akarnak hozzányúlni a nyugdíjügyekhez, hogy odafigyelnek, hogy a nyugdíjrendszer fenntartható legyen, hogy a mai nyugdíjasok biztonsággal megkaphassák a nyugdíjukat, akkor nem rándíthatják meg a vállukat a nyugdíjkassza egyensúlytalansága miatt, mert önöknek is van felelősségük a nyugdíjkassza egyensúlyának a helyreállításában. Ma nem hangzott el olyan javaslat, hogy az egyensúlyhoz vezessen valamilyen út, sőt éles kritika illette azokat a lépéseket, amelyek a nyugdíjkassza egyensúlyának a megteremtése érdekében az asztalra kerültek. Kérem, kicsit gondolkodjanak el azon, hogy járható-e ez az út, mert hosszú távon a szerepek kicserélődnek, van, amikor nyolc év után, van, amikor tizenkét év után, de a nyugdíjrendszerről nem lehet úgy felelősen gondolkodni, hogy csak egy vagy két választási ciklussal nézek előre, hanem nemzedékekkel előre kell kalkulálni, éppen ezért valamennyiünknek kutya kötelessége a nyugdíjkassza egyensúlyának megőrzése, és ha megbomlott az egyensúly, akkor ennek a helyreállítása.
(13.50)
Kérem, hogy ennek megfelelően viszonyuljanak a letett javaslathoz. Lehet, hogy akkor talán árnyaltabb és nem olyan erős jelzőket használnának a minősítéskor.
Szeretném a vitazáróban is világossá tenni, mert jó néhány ellenzéki hozzászólás összemosott dolgokat, hogy a törvényjavaslat, ami az Országgyűlés asztalán fekszik, nem érinti a mai nyugdíjasokat. Akik eddig bármilyen nyugdíjjogosultságot szereztek, azoknak a járandóságát nem érinti ez a törvényjavaslat, egyetlen fillérrel sem.
Persze két ponton érinti követett módon, mert egyrészt érinti úgy, hogy nem teremt újabb igazságtalanságokat a rendszerben, amit aztán majd korrekcióval kellene helyreállítani, és stabilabbá teszi a Nyugdíj-biztosítási Alap helyzetét, a nyugdíjkassza egyensúlya felé tett jó néhány lépéssel. Ezt annak ellenére merem mondani, hogy az elmúlt öt esztendőben kétségbe vonták, hogy a kormány, amit ígért, azt teljesítette.
Szeretném visszaismételni, hogy 2002-ben azt ígértük, hogy visszaadjuk a nyugdíjasoknak azt, amit önök elvettek, azt az 52 milliárd forintot; visszaadtuk 19 ezer forint/fő nagyságrendben. (Dr. Mátrai Márta: Ez már unalmas.) Azt mondtuk, hogy rendezzük az özvegyi nyugdíjat, és folyamatosan emeljük. Megtettük. Azt mondtuk, hogy bevezetjük a 13. havi nyugdíjat. Megtettük. (Dr. Mátrai Márta: A polgári kormány idejében indult.) Azt mondtuk, hogy biztosítjuk a svájci indexálás szerint az évenkénti emelést korrekcióval. Megtesszük. Azt mondtuk, hogy bevezetjük a méltányossági nyugdíjemelést. Megtettük. Azt mondtuk, hogy korrigáljuk a nyugdíjrendszerben bekövetkezett hibákat, mert vannak bizonyos évjáratok, akiknek a nyugdíjba-meneteli helyzete sokkal rosszabb, mint a többi nyugdíjasé. Megtettük, és megyünk tovább ezen a programon.
Nincs szó tehát arról, hogy bármiben is megszegte volna a szavát a kormánykoalíció, sőt nyugdíjügyben minden olyan lépést megtett, amit vállalt, még áldozatok árán is. Kérem, ne vonják kétségbe, hiszen 3 millió nyugdíjas pontosan tudja, hogy ezek a lépések az elmúlt öt esztendőben megtörténtek. Ennek számszerűsített adatai benne vannak a költségvetési és zárszámadási törvényjavaslatokban, ezek nyilvánosak. Nem kell, hogy önök külön adatokat fabrikáljanak, ezek az adatok rendelkezésre állnak: a KSH-adatok, amelyeket oly sokan szeretnek nélkülözni vagy félreértelmezni, azok félretehetők. Nézzék meg akkor a zárszámadási adatokat, és fogják látni, hogy tényszerűen így van, ahogy én ezt most mondom. Nem kell ezeket kétségbe vonni!
Ami mármost a konkrét törvényjavaslat kritikus pontjait illeti. A legtöbb vita akörül volt, hogy szabad-e a férfiak esetében négy évjáratnál megszüntetni azt, ami a '97-es módosításkor bekerült, nevezetesen, hogy négy évjárat esetében 59 évre csökkenjen a nyugdíjba-meneteli korhatár.
Szeretném, ha mindenki belegondolna abba, hogy 60 év alatt a férfiak nem tudtak sem eddig nyugdíjba menni, sem nem fognak tudni 2013-tól nyugdíjba menni. Összesen négy évről beszélünk, amikor az Országgyűlés egy régi döntésével lecsökkentette egy évvel a férfiak nyugdíjba-meneteli korhatárát. Tessék nekem megmondani, de tényleg, némi, pici kis felelősséggel terhelve a vállunkat: van olyan ország a világon, amely a demográfiai csúcs négy évjáratánál csökkenti a nyugdíjkorhatárt? Professzor úr, tud ilyen országot mondani a világon? Tud olyan országot mondani bárki Európában, amelyik 2007-ben nyugdíjkorhatárt csökkent és nem növel? Egész Európa a nyugdíjkorhatár növekedésével foglalkozik! És mi nem azt mondjuk, hogy növeljünk, azt mondjuk, hogy ne legyen négy évjárat, ahol visszaesik 59 évre a nyugdíjkorhatár, hanem maradjon 60. Ennyi a javaslat összes lényege.
Azt gondolom, hogy azért ez nem nevezhető embertelennek, nem nevezhető vállalhatatlannak, és ha végiggondoljuk, vajon az egyenlő bánásmód elvének mi felel meg: hogy a nőknél folyamatosan emelkedik a korhatár, és négy évjárat férfinél meg csökken? Ez az egyenlő bánásmód?
Azt gondolom, hogy érdemes lenne ezen logika mentén is a javaslatot még egyszer végiggondolni, mert nem feltétlenül csak a napos oldalon érdemes az utcán járni.
Köszönöm a kormánypárti képviselőknek, hogy nem azt az utat választották a mai vitában, hogy az összes népszerű elemet elmondják, és a népszerűtlennel, vagy amivel nehezebb kiállni, azzal nem foglalkoznak, vagy azt kritizálják.
Ellenzéki képviselőtársaim ezt a könnyebb utat választották, hogy amit bátran lehet kritizálni, ami népszerű, azzal nyugodtan kiállnak, és persze ami a nehezebb, amihez higgadt, józan gondolkodás, latolgatás szükséges, és esetleg nem biztos, hogy a legnépszerűbb lépés, de mégiscsak racionális lenne, azt pedig félretették. Úgyhogy azt gondolom, hogy érdemes lenne ezt még egyszer e logika mentén is végiggondolni.
A másik, a bonus-malus rendszer. Akinek van biztosítása, vagy találkozott már biztosítással, pontosan tudja, hogy ez együtt mozog. Ha egyszer egy rendszerben van bonus és malus, akkor nem lehet csak az egyik felével foglalkozni, akkor a másikkal is kell. Önök azt mondják, hogy ne legyen büntetés. Ez a malus része a biztosításnak. De akkor mondják azt, hogy ne legyen bonus se! Mert akkor ez így igazságos, hogy akkor persze ne legyen az sem, hogy aki a korhatár fölött dolgozik, az havi fél százalékkal több nyugdíjra lesz jogosult.
Ja, hogy ez akkor népszerűtlen lenne! Ja, persze, akkor ez lenne a korrektebb hozzáállás, hogy nézzük meg, hogy arányban van-e a bonus és a malus egymással ebben a biztosítási rendszerben! Önök mint biztosítottak, amikor gépkocsi-biztosítást kötnek, akkor nem nézik meg a bonus-malust, hogy mikor ad pluszt és mikor vesz el tőlem valamit? Akkor kezeljük itt is - mert ez egy biztosítási jogviszony - már igazságosan, nézzük meg a malust, és nézzük meg a bonust!
Én nem vitatom, hogy lehet, hogy van ennél jobb javaslat, egyáltalán nem vitatom, ez egy nagyon nehéz műfaj, bonus-malust számolni. De azért tíz év után nézzünk már azzal szembe, hogy valami nem stimmelhet, hiszen a magyar nyugdíjrendszer két fontos elemmel írható le. Egyrészt van nyugdíjkorhatár, másrészt meg van egy szolgálatiidő-szabály, ami alapján lehet számolni a nyugdíjat. Mind a kettő létezik. Mind a kettő létezik, szeretném hangsúlyozni.
Ha az a helyzet tíz év után, hogy a nyugdíjba menők 94 százaléka nem a nyugdíjkorhatáron megy el nyugdíjba, hanem előbb, akkor valószínűleg nem tökéletesen működik a rendszer. Nem mondom, hogy jól működik, azt mondom, hogy valószínűleg nem tökéletesen működik a rendszer.
Valószínűleg érdemes akkor talán megnézni, hogy a bonus meg a malus hogyan működik, és hogyan ösztönöz arra, hogy az egyébként megállapított nyugdíjkorhatáron menjenek az emberek nyugdíjba, és ne 94 százalékuk korábban, mint az egyébként megállapított nyugdíjkorhatár.
Kész vagyok elismerni azt, hogy nem a legtökéletesebb javaslatot tettük az asztalra, és kész vagyok arra - a kormány nevében merem mondani -, hogy vitassuk meg, hogy lehet-e jobb malusrendszert kialakítani, mint ami az asztalon van. De azt talán mint alapelvet esetleg lehetne rögzíteni, hogy aki korábban megy nyugdíjba ugyanolyan szolgálati idő mellett, mint aki a törvényben rögzített életkorán megy, akkor valószínűleg, aki korábban elment, kevesebb nyugdíjra jogosult.
Valószínűleg, mivel korhatár is van meg szolgálati idő is van, ezért nem lehet csak a szolgálati idővel leírni a nyugdíjba-meneteli pillanatban, hogy ki mennyi nyugdíjra jogosult. Mert itt az érvelésben elhangzott, hogy miért ne mehetne 58 évesen el 40 év szolgálati viszonnyal valaki ugyanúgy, mint más 60 vagy 62 évesen. De hát kérem szépen, ezek szerint önök egy paradigmatikus változást szeretnének az asztalra tenni, nevezetesen, hogy a magyar nyugdíjrendszerből töröljük a korhatár kérdését, és csak szolgálati időhöz kössük.
(14.00)
De hát évtizedek óta ilyen javaslat nem volt az asztalon. Kezeljük már együtt ezt a kettőt, és próbáljuk megnézni, hogyan lehet megteremteni az érdekeltséget, hogy az egyébként közösen pontosan számított optimális nyugdíjba-meneteli életkorban menjenek az emberek nyugdíjba. Azt gondolom, hogy ez egy felelősebb számítást és mérlegelést igényel, mint amivel a mai vita leírható volt. Bízom benne, hogy ez a második fordulóban, a részletes vitában esetleg majd sikerülni fog.
(A jegyzői székben Béki Gabriellát Podolák György váltja fel.)
Befejezésül két apróságot szeretnék mondani. Nehogy a hallgatóság, a nézők félreértsék, itt nem nyugdíjreformvita volt. A kormány ugyanis nem tett ilyen javaslatot az asztalra, nem tervezte ezzel a javaslattal a nyugdíjrendszer alapvető reformját, hanem csak korrekciókat tett az asztalra. Ezért azoknak, akik azt hiányolták, hogy itt nem volt erről előzetes többpárti konzultáció, meg hogy ilyen a reform, meg olyan a reform, azt tudom mondani, hogy nem nyugdíjreform, ami az asztalon van, hanem a nyugdíjtörvénynek néhány ponton történő korrekciója azért, hogy ne teremtsünk újabb igazságtalanságot.
A másik, nehogy valaki tévedésben legyen esetleg itt a hosszú vita vége felé, hogy mi az, ami vitatott, és mi az, ami nem vitatott; ezért csak elismételném, hogy öt kérdéssel foglalkozik ez a nyugdíjtörvény-módosítási javaslat. Foglalkozik az özvegyi nyugdíj feléledésének kérdésével, ami alkotmánybírósági kötelezettségünk, közös kötelezettségünk, és ha jól vettem ki a vitából, akkor se ellenzéki, se kormánypárti oldalról ezt a javaslatunkat nem érte kritika, tehát úgy tűnik, merem mondani, hogy talán ebben egyetérthetünk.
Kettő: a nyugdíjminimum; és három: a résznyugdíj intézményének fennmaradása 2009 után is. Ha jól vettem ki - két javaslatunk van -, sem az ellenzéki, sem a kormánypárti oldalról kritika nem hangzott el, ezért tehát mindazon javaslatokat illetően, amelyek nagy lendülettel azt mondják, hogy az egész törvényjavaslatot vonja vissza a kormány, meg az egész törvényjavaslat embertelen és gyalázatos, egy kicsi mértéktartást szeretnék ajánlani, mert egy másik szájjal pedig ezekkel egyet tetszenek érteni, kedves ellenzéki képviselők.
Két vitapont van, ez a bizonyos négy év, a férfiak előnyugdíjba vonulási lehetősége, a másik pedig a malusrendszer kérdése. Azt szeretném jelezni, hogy ami a malusmértéket illeti, ott készek vagyunk együtt számolni egy új konstrukcióval, a négy évjárat esetében pedig kérem, hogy önök gondolják végig az érvelésüket, és nézzék meg, hogy nem lenne-e mégiscsak igazságosabb a kormánypárti javaslat.
Bízom benne, hogy kevésbé kampányszerű lesz a részletes vita, amikor már a szakmai módosító indítványokról válthatunk szót, és talán több egyetértést fogunk találni, mint amit a látszat ma mutatott. A látszat ma nagy távolságot mutatott, a látszat mögött azonban több ponton egyetértés van. Ezért van az optimizmusom, hogy hátha esetleg a másik két vitatott ügyben is közelebb kerülhet az álláspontunk.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
