LENGYEL ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

LENGYEL ZOLTÁN
LENGYEL ZOLTÁN (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én az előbb elhangzott kétpercesre csak annyit szeretnék mondani, hogy úgy legyen, tényleg csak egy-két évvel legyünk elmaradva az osztrákoktól ebben a témakörben, de sajnos nem itt tartunk. Korózs képviselő úr elmondta, hogy a 40-50 év közötti férfiak élettartama eléggé kockázatos, és nagyon sokan meghalnak, meg se élik a nyugdíjat. Zárójelben szeretném megjegyezni, hogy ezeknek az embereknek jelentős része a nyugdíjjárulékot a munkaviszonya folyamán folyamatosan fizette, illetve fizeti.
Hogy van-e szociális válság, vagy nincsen szociális válság, én úgy gondolom, nem azzal kell eldönteni, hogy itt bent dobálunk egymás fejéhez számokat, hanem ki kell menni, és meg kell nézni azt, hogy az emberek hogy élik meg a hétköznapjaikat és a mai körülményeket. És hiába kopogtat a postás a 2,5 százalékkal, és hiába csönget a postás a 13. havi nyugdíjnak a felével abban az esetben, ha a szerencsétlen nyugdíjasnak a gázszámlája olyan magas, hogy nem tudja belőle kifizetni, és nemcsak a nyugdíjasoknak a gázszámlája olyan magas, hanem az aktívaké is. Azoknak is magas lesz a gázszámlája, sőt mi több, magas most is, akik eddig ki tudták fizetni, de most már nehézséget okoz nekik.
És nem ezekkel a számokkal kell operálni, amiket itt az előttem felszólalt szocialista képviselőtársaim mondtak, hanem azokat a számokat kell megnézni, hogy hányan nem tudják kifizetni a lakástörlesztésüket, hány embertől viszik el a részletre vásárolt autót, hány emberhez csönget be a behajtó azért, mert a hűtőgépnek vagy a mosógépnek, vagy a mindennapi élethez szükséges berendezésnek a részletét nem tudja kifizetni. Ez ugyanúgy érinti a nyugdíjasokat, és ugyanúgy érinti ezt a témakört, mint amiről a mostani napirendi pont szól. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem