TUKACS ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

TUKACS ISTVÁN
TUKACS ISTVÁN, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A költségvetési bizottságban kialakult többségi véleményt szeretném ismertetni. A költségvetési bizottság a törvénytervezetet megtárgyalta, és többségi szavazással általános vitára alkalmasnak tartotta. Elsődlegesen két megállapítást tett. Az egyik megállapítása a bizottságnak az volt, hogy az alkotmánybírósági döntést az özvegyi nyugdíj feléledési idejének tárgyában végre kell hajtani, ezért tehát ez nem képezi tartalmi vita tárgyát a költségvetési bizottság számára sem. Ugyanakkor a másik megállapítása az volt, hogy a férfiak 60 éves életkorban történő előrehozott nyugdíjkorhatára korrekciót tartalmaz egy meghatározott időtartam esetére, és ezt a korrekciót éppen az egységesség érdekében meg kell hozni.
A költségvetési bizottság természetesen a bizottság jellege folytán a két döntés költségvetési hatásait kívánta megvizsgálni, bár természetesen egyik vagy másik döntés sem elsődlegesen költségvetési indíttatású. Meg kell hogy mondjam, hogy a költségvetési bizottság többsége és kisebbsége is azt a megállapítást tette, hogy az előterjesztésben szereplő számadatok előzetes számításokat, támpontokat nem tartalmaznak, és a bizottság természetesen arra kérdezett rá, hogy ezek az előterjesztésben megjelent adatok mennyire megalapozottak. A bizottság hiányolta az ezzel kapcsolatos számításokat, ugyanakkor a bizottság igényére a tárca a költségvetési bizottság tagjainak az ezzel kapcsolatos számításokat megküldte. A bizottság tagjai ezért tájékozódhattak a költségvetési hatásokról. Természetesen a nyugdíj esetében nem volt nehéz azt kiszámítatni, hogy a költségvetés pozíciói szempontjából előnyösek, míg az özvegyi nyugdíj szempontjából egy kiadási lehetőséget és kötelezettséget tartalmaznak.
Ugyanakkor a számítási anyag is természetesen erős becsléseket tartalmaz éppen a két döntés jellege kapcsán, hiszen csak erős becsléssel, közelítéssel lehet meghatározni azt, hogy kik azok, akik a két döntésben, különösen az özvegyi nyugdíj feléledése esetében immáron jogosultak lesznek. A költségvetési bizottság megállapítása az volt, hogy elfogadva az előterjesztésben megjelölt költségvetési számadatokat, úgy ítéli meg, a költségvetési pozíciók szempontjából, különösen a hosszú távú tervezés szempontjából kiadási oldalon az özvegyi nyugdíjra vonatkozó rész kezelhető és kezelendő is, hiszen egy kötelezettséget tartalmaz, és természetesen a nyugdíj esetében egy javuló pozíciót lát.
A bizottság többsége az előterjesztést támogatta, megköszönve a tárca együttműködését a számítási adatok és az ezzel kapcsolatos adatsorok szolgáltatásában.
Köszönöm szépen a figyelmet, tisztelt képviselőtársaim. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem