KOVÁCS TIBOR

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ez az álláspont, amit ön most kifejtett, mérhetetlenül hazug álláspont, ráadásul még álságos álláspont is. (Taps az MSZP soraiban.) Ön emlegeti azt, hogy a képviselők tiszteletdíja megemelkedik, de arról nem beszél, hogy ezzel párhuzamosan megszűnik a költségtérítésnek a rendszere. Ezek szerint önök egyetértenek vele, hogy a jelenlegi rendszer maradjon fönn, amit hónapokkal ezelőtt meg évekkel ezelőtt is a sajtó, valamennyi sajtótermék Magyarországon, a magyar közvélemény is számon kért rajtunk, hogy a költségtérítésnek ez a rendszere nem elfogadható, és meg kell változtatni. Önök most azt kívánják elfogadtatni, hogy ez a rendszer, ami most van, maradjon meg.
Hazug az álláspont a tekintetben, hogy a 2,5 milliárd forint többletkiadást úgy állítja be, mintha ez a bizottságok, illetve a képviselők zsebébe vándorolna. Nem! Ez a költségvetésbe folyik vissza, tisztelt képviselő úr, meg a társadalombiztosítás alapjába folyik vissza különböző adók formájában! Nem lehet, képviselő úr, ilyen hazug módon, mint ahogy önök teszik, félrevezetni a társadalmat, és hazug állításokkal, amit ön is itt megfogalmazott, megpróbálnák befolyásolni a közvéleményt, mert amit ön itt az előzőekben elmondott, abból egy szó nem igaz, pontosabban úgy, ahogyan ön elmondta, úgy nem igaz.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem