KARSAI PÉTER
KARSAI PÉTER
KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én voltam az a tartózkodó szavazó, akit eddig nem nevesítettek, de a honvédelmi bizottság ülésén a Magyar Demokrata Fórum nevében tartózkodással fejeztem ki azt a nemtetszésünket - mert hiszen a tartózkodás egyfajta nem egyetértés a dolgokkal -, amit most szeretnék egy kicsit megvilágítani és közelebb hozni.
Szóval, a ma folyó vita minimum két síkon zajlik. Egyrészt, ha úgy tetszik, értékítéletünk egyfajta lenyomata, hogy példának okáért az SZDSZ képviseletében megszólaló Béki Gabriella a rendőrség civilesítését tartja követendőnek, vagy az előbb szóló képviselőtársunk már arra is kitért, hogy egyébként igaz, hogy jó, ha a rendőrökre, katonákra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, de azért ők valami mást is csinálnak, valami különbet, amiért egyfajta megbecsülés, egyfajta kiemelt státus illette meg őket. Stratégiailag mást gondolunk, és értékítéletünk alapján mást gondolunk alapvetően a kérdésről.
A megszólaló Nyitray András - talán a legszenvedélyesebben - igenis azt képviseli, amit egyébként a Fidesz és a KDNP hozzászólásában is hallottunk, hogy márpedig van különbség egy mozdonyvezető és egy repülőgép-vezető között, és nemcsak annyi, hogy az egyik a levegőben jár, a másik meg a sínpáron, hanem, mondjuk, az, hogy példának okáért egy repülőgép-vezető, amikor megszerzi a szakismeretét, fölesküdik arra, hogy ha kell, akkor az élete árán megvédi ezt a légteret, ezt az országot, tehát bennünket.
Azt hiszem, hogy ez nagyon fontos különbség, és nem besorolható ezért a civil foglalkozások közé. Márpedig most úgy tűnik, hogy ez a törvényalkotási menetrend, ami kezd kibontakozni, pont arrafelé vinné az eseményeket, hogy a rendőrség, illetve a rendvédelmiek, illetve a honvédség soroljon be a civil jogalkotás, mondjuk, a munka törvénykönyve és egyebek alá.
(20.00)
Ez egy nagy dilemma. És én erre azt mondom, ez mindaddig így lesz, amíg nem tudunk ebben egyetérteni, és ebben a pillanatban úgy látszik, alapvetően nem értünk egyet abban, hogy van-e olyan életpályamodell, amit nevezhetünk katonapályának vagy rendőrpályának, amit mindannyian el tudunk fogadni közös nevezőként, mert hiszen tényleg úgy van a dolog, hogy aki már járt Afganisztánban - Rába képviselőtársammal együtt voltunk annak idején -, az láthatta, hogy ott nem babra megy a játék. De nem babra megy a játék egy nyomozó esetében sem - esetleg az élete kerül veszélybe -, aki egy bűnözőt üldöz. Ezek a foglalkozások akkor kerülnek az őket megillető helyre, ha legalább abban egyet tudunk érteni, hogy ezek az emberek nem sorolhatók be egy civil szférába, mert nem azok. Egészen más a feladatuk, és ahogy látjuk - az elmúlt hetek, hónapok történései ezt igazolják -, ha valami igen nagyon hiányzik, akkor ezek a biztonságos, kiszámítható életpályamodellek.
Azt tudjuk meg hallottuk, hogy amikor a nyugdíjszabályok változtak, akkor a kecskeméti repülőtér hajózó állományában ezek milyen reakciót váltottak ki. Bocsánatot kérek, attól azért valamennyiünknek borsózna a háta, ha kiderülne, hogy holnap nem tud felszállni a géppár, mert nincs, aki felszálljon vele. Persze tudom, hogy most túlzok, de ez nem rémisztgetés, nem az ördög falra festése, hanem tény, mert erről érkeztek hírek.
Azt gondolom, hogy az előttünk lévő törvénymódosítás próbálja a civilesítés irányába nagyon ellendített ingát visszahozni - itt a húsz évről meg egyebekről van szó -, de szerintem igazából az a gond, az a baj, hogy stratégiájában nem tudja a parlament, hogy ezek az ország és az állampolgárok biztonsága szempontjából nagyon fontos professziók hol is foglaljanak helyet az értékrendünkben. Ha ezt minden párt a saját látószögében, a saját ethoszán keresztül elhelyezi, akkor ez a kérdés mégiscsak nyugvópontot talál. Én a magam és a frakcióm nevében azt tudom mondani, abban vagyunk érdekeltek - de az ország is, az itt élő polgárok is -, hogy ezek a professziók mégsem civilesíthetők olyan tempóban, olyan mértékben, mint ahogy ennek a nyomait látjuk, hanem tudomásul kell venni, hogy aki ilyen életpályára adja a fejét, aki ilyen élethivatást választ, azt megkülönböztetett „elbánásban” kell részesíteni.
Mi ennek vagyunk a hívei, ezért nem támogatjuk az előttünk lévő törvényjavaslatot, vagy ha pontosabban szeretnék fogalmazni, az előzményei miatt. Nem tudunk a civilesítéssel ily módon megbarátkozni. Azok a folyamatok, amelyek láthatóan beindultak és folynak, a mi értékválasztásunkat nem fedik le. Miközben persze abban is van igazság, amit Béki Gabriella mondott, hogy nő az inaktív állomány létszáma, és tíz meg húsz év múlva is kell majd nyugdíjat fizetni. Ezek mind a megfelelő helyen igazak, csak amikor összevetem az életpályamodellt és ezeket a szempontokat, akkor az én értékítéletem szerint ezeket nem lehet összecivilesíteni és egybemosni, mert később esetleg bánhatjuk ezt. Körülbelül ezek azok az indokok, amelyek miatt ezt a törvényjavaslatot nem támogatjuk, és tartózkodni fogunk.
Szeretném a kormányzat jelen lévő képviselőinek, államtitkár asszonynak és államtitkár úrnak a figyelmét felhívni arra, hogy egy törvényjavaslatot úgy illik beterjeszteni, hogy a jogalkotási törvényben előírt egyeztetési kötelességnek eleget kell tenni. Dátum szerint is tudom mondani: három nappal előbb került az asztalunkra a javaslat, mint ahogy azt a megfelelő fórumon, azaz a bizonyos szolgálati jogviszonyon állók érdekegyeztető fórumán meg kellett volna tenni. Ez egy kicsit olyan, mintha valaki először elveszi feleségül a hölgyet, és utána megkéri a kezét. Ez egy kicsit furcsa. Ezt már csak azért is érdemes szóba hozni, hogy legközelebb ilyet ne tegyenek, és tartsák be a törvényes előírásokat.
Köszönöm szépen a figyelmet.
