DR. ÓDOR FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. ÓDOR FERENC
DR. ÓDOR FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy látszik, hogy homlokegyenest mást látunk mind a ketten. A helyi önkormányzatokról szóló törvény nem adja meg azt a módot, hogy az egyik önkormányzatot és a másik önkormányzatot egymás fölé vagy alá rendeljük-e. Mindenkinek egyforma lehetőségei vannak. Ennek megfelelően eddigi 16 éven keresztül ezt mindannyian egyformán értelmeztük a magyar parlament falai között ülő képviselőtársaimmal együtt. Most önök talán az elmúlt egy esztendő választási eredményei után 10 milliárd forintot automatikusan elvontak a túlzott önként vállalt feladataink miatt a megyei önkormányzatoktól, amit az önök pártjához tartozó elnökök tettek annak idején, ha tettek, és elvonták ennek a pótlólagos forrásnak a lehetőségét.
Olyan intézmények működését hozzák ezzel veszélybe, amelyet a települési önkormányzatok átadnak a megyének, mert ők sem tudnak a gyenge finanszírozás miatt ezekkel az intézményekkel mit kezdeni. Ez a mód azt teheti, hogy tönkreteszik azokat az intézményeket, amelyek feladatokat látnak el esetlegesen a megyei önkormányzatnál a települési önkormányzat helyében.
Ezért kérjük önöket, hogy gondolják át a következő évi finanszírozásnál. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem