DR. UJHELYI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. UJHELYI ISTVÁN
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Természetesen minden egyes olyan felvetést, amely segíti az önkormányzatiság erősödését, érdemben figyelembe fogunk venni a költségvetési vitában.
(16.40)
De szerintem félreértett engem a képviselő úr, megyei közgyűlési elnök úr. Én nem alá- és fölérendeltségi viszonyról beszéltem. Én arról beszéltem, hogy milyen típusú feladatokat és milyen felelősséget kell viselnie az egyes lakóhelyek, mi, magyar állampolgárok települései, lakóhelyei, otthonai szempontjából az egyes önkormányzatoknak, például egy települési önkormányzatnak vagy egy megyeinek.
Felelős munka az is, amit a megyei önkormányzatok végeznek. Felelős munka, hiszen olyan intézményeket tartanak fenn, amelyek fontosak gyermekeinknek, szociális otthonban ellátottjainknak. De még egyszer hadd hangsúlyozzam, az a mód, amivel nem normatív alapon, hanem más jogcímen, de tudunk adni pótlólagos forrást, az rendelkezésre áll. Ha jók az információim, akkor kapott ebből például olyan megyei önkormányzat is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amelynek fideszes vezetése van, tehát még csak nem is politikai alapon (Dr. Pósán László: Ülj le inkább!) osztja ezt a pénzt a kormányzat.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem