DR. UJHELYI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. UJHELYI ISTVÁN
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kérdést úgy tette fel a képviselő úr, hogy kiugró év vagy biztató tendencia. Én hadd mondjam, hogy kiugró év és biztató tendencia, hiszen nemcsak az idei évben bővült tovább, nemcsak az idei évben tehették ki a balatoni szállásadók és vendéglátók a “Megtelt” táblát szinte folyamatosan egész nyáron, hanem már a tavalyi év is az elmúlt egy évtized legmagasabb értékeit, mutatóit és bevételeit hozta a Balatonnak, a Balaton térségének és persze a nemzetgazdaságnak.
A Balaton - akár a Tihanyi-félszigetet, akár a déli partot vagy éppen Badacsony csodálatos hegyét tekintjük - nem csak most éli reneszánszát, hiszen különböző korokban változó méretű és változó felkapottsággal rendelkező turisztikai terület volt. Ismerték már a rómaiak is, szerették a Monarchia idejében is, és aztán a hetvenes-nyolcvanas években is. A kilencvenes évek mégis olyan időszakot hozott a Balaton számára, amelyben sokan kaphattak a fejükhöz, és estek kétségbe, hiszen egymás után mentek tönkre vállalkozások, vendéglátók, szállásadók, mert nem találta a Balaton régiója és persze az aktuális turisztikai kormányzatok a kiugrási lehetőséget.
(16.30)
Az elmúlt években az erősödő, dinamikus turisztikai marketingkampánynak, a balatoni régió összefogásának, amelyben önkormányzatok és vállalkozók, szolgáltatók, szakemberek és persze a kormányzat képviselői tudtak egy cél érdekében programokat és mögéjük finanszírozást tenni, valamint az üdülésicsekk-forgalom bővítésének köszönhetően kiugró eredményeket és erre építkező és erre fejlesztési programokat biztosítani tudó jövőképet adtunk a Balatonnak. Az erről szóló párbeszédet mindjárt folytatjuk az egypercesekben.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem