TÖRÖK ZSOLT

Teljes szövegű keresés

TÖRÖK ZSOLT
TÖRÖK ZSOLT, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A jelentésben foglaltak sok pozitív és több, a jövőre vonatkoztató következtetések levonására alkalmas negatív megjegyzést is tartalmaznak, azonban hatékony vita folyt a Parlament falai között olykor éjszakába nyúlóan is, a patkó bármelyik oldalán is üljenek képviselőtársaim. Ennek az az eredménye, hogy a következő napokban a bizottság önálló javaslatokkal, akár ötpárti egyetértésben is benyújtott javaslatokkal kíván élni a parlament előtt.
A most előttünk fekvő módosító indítványokat a bizottság támogatja, s valószínűleg a zárószavazás előtt még újabb módosító indítvánnyal fordul a tisztelt Házhoz annak érdekében, hogy a konszenzus az ügyben fennmaradjon, legyen a következő esztendőben új ifjúsági stratégia, készüljön ifjúságkutatás, és ennek eredményeképpen a következő időszakban Magyarország fokozott figyelmet tudjon fordítani a fiatalokra, a magyar ifjúságra.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem